Szombaton hazai főpróba!

13692708_1133718649982381_2260561792789211724_n
Szerdán Horvátországba utazunk, szombaton pedig egy szerb ellenféllel meccselünk hazai pályán.
tegnap

3/3 – így áll eddig a PMFC a felkészülési időszakban, a mecsekaljaiak ugyanis összes eddigi meccsüket győzelemmel abszolválták. Márton Gábor együttese először a Bonyhádot verte 2-1-re, múlt szerdán itthon lépte le az NB III-as Szentlőrincet 6-0-ra, majd 3-1-re nyert a horvátországi Visnjevacban.

Ezen a héten két mérkőzéssel folytatódik a hangolás a bajnokságra. Szerdán ismét délnek veszi az irányt a csapat, 18:00 órától a horvát harmadosztályú NK Slavonija Pozega lesz az ellenfél. Velük télen is megmérkőztek a piros-feketék, akkor Sólyomék 2-0-ra nyertek.

Utolsó felkészülési meccsünket, amelyet nyugodtan nevezhetünk főpróbának, azonban már hazai környezetben játsszuk szombaton 18 órától, a Stadion utcában. Vendégünk a szerb harmadik ligás FK Backa 1901 lesz. Azt követően már csak a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában láthatják szurkolóink az együttest.

Az NB III Közép-csoportjának küzdelmeit idegenben, Dunaharasztin kezdjük augusztus 7-én. Első hazai meccsünket augusztus 13-án 17:30-tól játsszuk a Hódmezővásárhely ellen. Ráadásul tegnap elkészült a pontos sorsolás is, amelyről külön anyagban számolunk be.

Parse error: syntax error, unexpected ‘&’ in /home/robster/pmfc/wordpress/wp-content/plugins/insert-php/insert_php.php(48) : eval()’d code on line 3

OLVASTA MÁR?

IMG_5100

Gólzáporos ezüst

A PMFC U9-es együttese számára gólnélküli döntetlennel indult a január 28-án, Szekszárdon megrendezett III. Horfer Serleg Utánpótlás Kupa. 2008-as születésű játékosaink ugyan nem jutottak dűlőre ...