Sikerült beilleszkednie

Szabó Richárd szerint a Pozega elleni felkészülési mérkőzésen megmutatták, milyen jó állapotban van a csapat.
csütörtök

Egy hete készül csapatunkkal Szabó Richárd, aki szerdán már második edzőmeccsét játszotta le piros-feketében. A szakmai stáb mindkét alkalommal kipróbálta őt középső és bal oldali védőként is, mindkét pozícióban jó teljesítményt nyújtott.

– Az elején természetesen furcsa volt az új környezet és a csapat, de jól érzem magam. Ezen a mérkőzésen már remekül megértettük egymást a társakkal. Az együttes kiváló állapotban van. Ami a mostani találkozót illeti, volt egy holtpont a második sor pályára lépése előtt, utána viszont ismét domináltunk, megmutattuk, hogy jobb csapat vagyunk. Szerintem ilyen teljesítménnyel a bajnokságban versenyben leszünk az első helyért – mondta el a védő, aki kérdésünkre arra is kitért, melyik poszton érzi magát jobban. – Inkább belső védőként szeretek játszani, de úgy látom, hogy többször számolnak majd velem a baloldalon, ami nem gond, akkor majd ott kell teljesítenem.

Szabó Richárd Tiszafüreden született, de Debrecenben járta végig az utánpótlás ranglétrát. Az elmúlt két szezont az NB III-as Rákosmenténél töltötte. A 21 éves játékos 53-szor lépett pályára a harmadosztályban, ezeken két gólt szerzett.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram