Teljes a keret!

Összesen hét új játékos érkezett nyáron az NB III-ra készülő PMFC-hez.

Gábor Péter, Károly Bálint és Szabó Richárd is marad a PMFC-nél. Korábban beszámoltunk róla, hogy a három játékos már jó ideje csapatunk edzéseit látogatja. Szurkolóink már láthatták is őket több edzőmeccsen, mostanra pedig el is dőlt a sorsuk.

Mivel a szakmai stáb mindhárom focistával elégedett volt, klubunk leigazolta őket. Esetükben csupán a papírmunkára kellett várni, hiszen Gábor Pétert például a Videotonhoz kötötte szerződés, amit előbb fel kellett bontani. A kapus ismerős lehet a magyar futball szerelmesei számára, hiszen BL-selejtezőn is védett a The New Saints ellen. Ráadásul több esetben is őrizte már magyar utánpótlás-válogatottak hálóját.

Károly Bálintot már tegnap is igyekeztünk kicsit jobban bemutatni szurkolóinknak. Írásunkból kiderült, hogy szélsőnk egy román kitérő után került Pécsre, így az ő esetében is nehezítette az átigazolást, hogy játékengedélyét egy másik ország szövetségétől kellett kikérni.

A védelem megerősítésére érkezett Szabó Richárd, aki középhátvédként és balvédőként is bevethető. Vele még a Pozega elleni edzőmeccs után beszélgettünk, azóta szurkolóink bérletvásárlás közben is megismerhették a 21 éves korára már 56 NB III-as meccsel rendelkező játékost.

A már korábban bejelentett igazolásokkal (Koller, Havasi, Fellai, Krapecz) együtt készen áll a PMFC kerete a bajnokságra, ahogy Márton Gábor vezetőedző nyilatkozta, nagyjából azokat sikerült a csapathoz hozni, akiket a szakmai stáb szeretett volna. Ez azonban még nem zárja ki, hogy az augusztus 31-i határidőig új játékos érkezzen hozzánk. Ha idő közben felszabadul egy olyan minőségi futballista, aki szívesen futballozna a PMFC-ben, akkor természetesen még bővülhet az érkezők sora.

Már biztosan minden pécsi futballbarát nagyon várja a vasárnapi szezonkezdetet, ezért bónuszként beszúrtunk még ide két olyan gólt, amilyeneket biztosan idén is szívesen látnának szurkolóink a „tettesektől”.

Csak a Munkás!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram