Megvan a második is!

Alaposan meg kellett küzdenie a PMFC-nek második NB III-as győzelméért.

Szombat délután szépszámú nézősereg volt kíváncsi a PMFC első hazai NB III-as mérkőzésére. A Közép-csoport 2. fordulójának nyitómérkőzésén a győzelemmel kezdő piros-feketék a szintén sikerrel rajtoló Hódmezővásárhelyi FC-t fogadták saját közönségük előtt. A vendégként érkező csongrádi sárga-kékek valamelyest kezdeményezőbbek voltak az első percekben. Igaz, veszélyt nem különösebben jelentettek Sólyom Csaba kapujára, akinek így nem is kellett közbeavatkoznia, hiszen a mecsekaljai védelem remekül zárt.

A pécsiek első lehetőségére majd negyedórát kellett várni, ekkor egy buktatásért ítélt meg a mieinknek egy távoli szabadrúgást Szommer Attila játékvezető. A pontrúgást balról Károly Bálint löbbölte be a tizenhatoson belülre, amire ugyan jól érkezett a hosszúnál Szabó Richárd, ám a vizitálók kapusa, Bordás Dániel gyorsabb volt a hátvédnél és emiatt le tudta húzni a játékszert védőnk feje elől. A lelátóról ezt követően megérkezett a buzdítás, emiatt pedig remek futballhangulat uralkodott a Stadion utcában. Ennek is köszönhetően húsz perc elteltével már kiegyenlítetté vált a játék, de komoly helyzet egyik kapu előtt sem adódott.

A 26. minutumban aztán a tizenhatos bal oldalán Schmidt Zsolt csapott le egy labdára, beadására középen Havasi Dániel érkezett becsúszva, ám az utolsó pillanatban még menteni tudtak előle a védők. Ezt követően abszolút a baranyaiak domináltak, sőt még gólt is kiálthatott volna a publikum, amennyiben a 29. percben Kiss Patrik nem lesen veszi át az elé kerülő labdát.

Pmfc-Hódmezővásárhely-018

Tíz minutummal később Schmidt Zsolt középre tett labdáját Károly Bálint küldte rá 25-ről, a háló jobb felébe tartó löketet azonban óriásit nyújtózva kitornászta valahogy a hódmezővásárhelyi portás. A játékrész végén Schmidt Zsolt válhatott volna könnyen főszereplővé, miután behúzódott, majd 17-ről el is vállalta a lövést, de a laposan és középre tartó játékszert biztos kézzel megfogta Bordás Dániel. Félidőben: 0-0.

A fordulást a lehető legjobban kezdte a PMFC, hiszen alig került újra játékba a labda, már meg is szerezte a vezetést a hazai gárda. A 47. percben Kónya Dávid tette kapu elé a labdát, amit három hazai védő is csak szemmel kísért végig, a berobbanó Havasi Dániel pedig nem hibázott és közelről a hálóba továbbított, 1-0. Nem sokkal később már meg is duplázhatták volna előnyüket Márton Gábor tanítványai, ám Károly Bálint óriási ziccere ellenére sajnos léc fölé lőtt. Az előny tudatában nagyot fordult a mérkőzés képe, sakkban tartották ellenfelüket a házigazdák. Az 56. percben egy komoly védés miatt nem nőtt a különbség, pedig Havasi Dánielen kezdeményező készségén múlt semmi.

A 66. percben váratlanul könnyen egalizálhattak volna a hódmezővásárhelyiek, egy jobbról elvégzett szabadrúgást ugyanis Szilágyi Norbert csúsztatott meg a rövidnél, ám hála Sólyom Csaba reflexeinek sikerült a léc fölé tolnia a labdát. Óriási, a meccs végkimenetelében nagyon fontos védés volt! A 75. percben aztán egy érthetetlen bírói ítéletet követően emberhátrányba kerültek a mieink. A viszonylag frissen pályára lépő Bodor Márkót egyből piros lappal kiállította Szommer Attila sípmester, így tíz emberrel hajrázhattak a pécsiek. A 82. percben Bartyik Norbert gólba tartó szabadrúgását hárította Sólyom Csaba, nem sokkal utána pedig Szabó Dávid fejelt közelről az oldalhálóba.

Pmfc-Hódmezővásárhely-022

Ettől eltekintve magabiztosan tartották előnyüket a pécsiek, akik emberhátrányuk ellenére is komoly gondot okoztak a Hódmezővásárhely FC alakulatának. A 88. minutumban például Szabó Richárd tálalt balról középre, Kónya Dávid elől azonban menteni tudtak Major László fiai. Izgalmas és indulatoktól sem mentes második félidőt láthattak tehát a nagy számban kilátogató szurkolók, akiknek öröme teljessé vált, hiszen a PMFC 1-0-ra megnyerte második NB III-as mérkőzését is. Folytatás augusztus 21-én Méhkeréken, remélhetőleg ismét pécsi győzelemmel.

NB III Közép-csoport, 2. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 1 150 néző. Vezette: Szommer Attila.
PMFC – Hódmezővásárhelyi FC 1–0 (0-0)
Gólszerzőnk: Havasi (47.)
Sárga lap: Erőss (17.), Koller (45.), Károly (63.), Sólyom (86.), Horvát (93.) ill. Kormányos (63.), Bordás (69.), Tóth I. (73.)
Piros lap: Bodor (75.)

PMFC: Sólyom – Fekete, Erőss, Fellai, Szabó – Koller – Kónya D., Kiss P. (Turi, 46.), Károly (Horvát, 84.), Schmidt – Havasi (Bodor, 70.). Vezetőedző: Márton Gábor.

Hódmezővásárhelyi FC: Bordás – Kolos, Tóth, Mezei (Fátyol, 58.), Szilágyi, Máté, Szabó (Kökény, 85.), Fábián, Marton (Bartyik, 70.), Tóth A., Tóth I. Vezetőedző: Major László.

Fotó: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram