70 éve született Konrád János

Névtelen

A mai futballszerető generációnak valószínűleg keveset mond Konrád János neve, pedig a Pécsi Dózsa, illetve a PMSC korábbi válogatott hátvédje korszakos futballistája volt a baranyai megyeszékhely első számú labdarúgócsapatának. A Konrád I Jánosként is ismert volt futballista kereken hetven esztendővel ezelőtt, 1946. augusztus 22-én született a ma Mároknak hívott Hercegszentmártonban.

A védő a PMFC lila-fehér jogelődjénél nevelkedett, majd itt is vált profi labdarúgóvá. A Pécsi Dózsát, később a PMSC-t kizárólag az első osztályban majd tíz éven keresztül, 1965-től 1975-ig szolgálta. Ezalatt pedig nem kevésszer lépett pályára, egészen pontosan 274 alkalommal igyekezett megkeseríteni az ellenfelek támadóinak életét. Többnyire sikerrel tette mindezt, sőt nevéhez öt NB I-es gól is fűződik. Rátermettségére a válogatottnál is felfigyeltek, 1970-ben 5-ször ölthette magára a nemzeti címeres mezt.

Klubcsapatában is alapember volt, ezt bizonyítja a már fentebb említett tíz esztendőn át tartó pécsi játéka, ami alatt részese volt a Pécsi Dózsa legsikeresebb korszakának, hiszen a vidék legjobban szereplő együtteseként, nagyszerű társaival együtt kiharcolták a nemzetközi kupaszereplés jogát. Az EVK-ban, vagyis az Európai Városok Kupájában olyan gárdák ellen játszottak a 70-es évek elején, mint az angol Newcastle United, vagy az olasz Juventus.

Konrád János játékát hétvégénként gyakorta ezrek, nem egyszer tízezer fölött kísérték figyelemmel. Vele együtt olyan fantasztikus sportemberek mozogtak a pályán, mint például Rapp Imre, Hernádi Ferenc, Kincses Nándor és Viktor, Tüske Csaba, Rádi Lajos, Dunai Antal és még hosszan-hosszan sorolhatnánk a veretes névsort. Ehelyett inkább ezúton is nagyon boldog 70. születésnapot és további jó egészséget kívánunk legendás hátvédünknek, Konrád Jánosnak!

OLVASTA MÁR?

Öregfiúk-037

Szomszédvári rangadó következik

A PMFC öregfiúk szombaton a Kozármisleny SE-vel csapnak össze a bajnokság rájátszásában. Valamivel több, mint két hete zajlanak az Baranya megyei I. osztály öregfiúk-bajnokság helyosztói. ...