Idegörlő meccsen újabb 3 pont

Szombat délután, az NB III Közép-csoport 8. fordulójának Baranya megyei rangadóján a PMFC hazai környezetben, szikrázó napsütésben fogadta a Szentlőrinc SE gárdáját. A pécsiek vezetőedzője, Márton Gábor ezúttal nem számíthatott játékosai közül Szabó Richárdra, védőnk ugyanis a pénteki edzésen bokatörést szenvedett, helyén U19-es csapatunk erőssége,Varga Tamás debütált a felnőttek között.

pmfc-szentlorinc-037

A kezdés mecsekaljai szempontból nem kezdődött jól, ugyanis a 6. percben Füredi Szabolcs tolta meg a labdát három védő között a tizenhatoson belül, Varga azonban rossz ütemben találta el a focistát, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt a vizitálóknak. A büntetőt a sértett a jó irányba vetődő Gábor Péter mellett a bal alsóba rúgta, 0-1.

Tíz perccel később következett az első igazán veszélyes piros-fekete helyzet is. Ekkor Károly Bálint tekert remekül kapura egy szabadrúgást, Ambrusics Róbert azonban nagyot nyújtózva szögletre tudta menteni jobb alsó sarok felé tartó labdát. Majd Károly Bálint ellen követtek el szabálytalanságot a büntetőterületen belül, ám a játékvezető sípja néma maradt.

Ezt követően egyre sokasodtak a hazai helyzetek, előbb Havasi Dániel fordult kapura 20-ról, ám sajnos középre tartó löketét megfogta a vendégek hálóőre. Aztán Turi Tamás jelentkezett egy távoli átlövéssel, de a legközelebb mégis a 30. percben Havasi Dániel járt a gólhoz, akinek lövése alig ment el a jobb kapufa mellett.

Közben megfogyatkoztak a PMFC-sek, igaz, nem a pályán, hanem az oldalvonalnál. Labdarúgócsapatunk trénere, Márton Gábor cserélt másodszor véleményt a labdarúgás szabályairól Kovács Gábor Péter játékvezetővel, aki azonban ezt megelégelte és elküldte a kispadtól vezetőedzőnket. Ez szerencsére nem fogta meg a pécsieket, akik mindent megtettek az egyenlítésért, és komoly nyomást helyeztek a lőrinciekre.

pmfc-szentlorinc-021

Az első félidő rendes játékidejének utolsó minutumában a tizenhatos jobb csücskének közeléből végezhettünk el szabadrúgást, amit a jó rugótechnikájáról is ismert Károly Bálint remekül tekert a bal felsőbe. A labda olyan tökéletesen szállt a hálóba, hogy azt Amrusics Róbert kapusnak ideje sem volt lereagálni, 1-1.

A félidei pihenőt követően a pécsiek remekük szálltak vissza a meccsbe és ennek meglett az eredménye. A 48. percben Bodó Péter rántotta le a büntetőterületen belül Koller Krisztiánt, jöhetett a jogos tizenegyes, amit rutinos középpályásunk magabiztosan értékesített, 2-1. Sikerült tehát a fordítás, ami után nem maradtak el a további lehetőségek sem.

Bár szentlőrinci részről Horváth Péter kétszer is gólhelyzetbe került, nem tudott élni egyik esetben sem a lehetőséggel. A piros-feketék pedig az idő múlásával egyre szebb kontrákkal rukkoltak elő, komoly nyomást helyezve Branislav Bulatovics alakulatára. A 77. percben egymást követően három pécsi is gólt szerezhetett volna, a gólvonal elől azonban minden esetben menteni tudtak a fehér mezesek.

Különösen a 68. perctől izzadtak rendesen a vendégek, amikor kis kihagyás után Kónya Dávid jelentkezett újra játékra és bizony megmutatta az újmecsekaljai publikumnak, hogy sérülése ideje alatt mit sem veszített sebességéből. A 86. percben például ismét gólt érdemlő ellentámadást vezettet a szélen. Szélsőnk Schmidt Zsoltot kereste passzával, aki lábujjheggyel még bele tudott pöckölni a földön a labdába, de sajnos mellé ment ez is.

pmfc-szentlorinc-033

Hasonló jelenetekkel zárult a hajrá is, ziccereiket vagy elszórakozták a pécsiek, vagy Ambrusics Róbert védett nagyokat. El kell azonban ismerni, Gábor éberségére is szüksége volt a PMFC-nek, hiszen kapuja előtt is akadtak meleg pillanatok. Gól azonban már nem esett, maradt a 2-1! Aki kilátogatott, biztosan nem bánta meg, hiszen fordulatokban, eseményekben és izgalmakban egyik oldalon sem volt hiány!


NB III Közép-csoport, 8. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 700 néző. Vezette: Kovács Gábor Péter
PMFC – Szentlőrinc SE 2-1 (1-1)
Gsz.: Károly (45.), Koller (48. – büntetőből), ill. Füredi (6. – büntetőből)
Sárga lap: Horvát (21.), Varga (58.), Fellai (74.), ill. Füredi (44.), Bodó (47.)

PMFC: Gábor – Fekete, Erőss, Fellai, Varga – Horvát (Hleba, 53.), Turi – Bodor (Schmidt, 46.), Koller, Károly – Havasi (Kónya D., 68.). Vezetőedző: Márton Gábor.

Szentlőrinc SE: Ambrusics – Kalmár, Nagy, Bodó, Hambuch – Füredi, Göblyös – Királyházi (Reith, 72.), Turi, Horváth (Domonkos (82.) – Tóth. Vezetőedző: Branislav Bulatovics.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram