Januárig kényszerpihenőn a védő

Kiváló teljesítményével, meggyőző védőmunkájával és remek felfutásaival a PMFC egyik üde színfoltja idén a nyári igazolás, Szabó Richárd. Nem is csoda, hogy hamar kiharcolta a kezdő pozíciót a csapatban a tekintélyt parancsoló felépítéssel megáldott balhátvéd. A Szentlőrinc elleni meccs előtti utolsó edzésen, szeptember 23-án azonban komoly sérülést szenvedett, amely miatt ősszel már nem számíthat rá Márton Gábor vezetőedző.

– Az edzés utolsó percében egy szerencsétlen szituációban ért a sérülés. Szerelni akartam, de nem tudtam rendesen kitámasztani, így aláfordult a bokám és egy nagy reccsenést hallottam. Mondták rögtön, ezt látnia kell orvosnak is, a röntgen pedig azt mutatta, hogy külső- és belső bokatörésem van. A szalagjaim szerencsére nem sérültek – mesélt az esetről Szabó Richárd.

14102630_1784385625110071_6669190610267362368_n

Fotó: Szabó Zsolt Photography

Védőnket dr. Papp Zsolt másnap már meg is műtötte, bokáját jelenleg 6 csavar és egy lemez tartja egyben. A játékos kedden hazamehetett Tiszafüredre, de október 6-án már ismét Pécsen van jelenése, akkor kapja meg járógipszét.

– Az első két nap nagyon rossz volt, lelkileg is. Aztán szerencsére jött egy gyógytornász, aki mutatott pár gyakorlatot és elmondta, hogy kell jól használni a mankót, Papp doki pedig figyelmeztetett, nem szabad ellustulni, próbálkozzak a mozgással. Azóta ezeket végzem. Ráadásul négy hét múlva már kezdhetem a rehabilitációt, ami megint csak adott egy kis erőt. Sajnos ősszel már nem leszek bevethető állapotban, de úgy tűnik, a januári felkészülést már a csapattal együtt tudom kezdeni – nyilatkozta Szabó Richárd.

Gyors visszatérést kívánunk, Ricsi!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram