Az idő továbbra sem fog ki rajtuk

A PMFC öregfiúk labdarúgócsapata visszaszerezné bajnoki elsőségét.

Múlt szombaton érkezett fél távhoz a Baranya megyei I. osztály öregfiúk bajnokságának 2016/2017-es idényének alapszakasza. A tavaly ezüstérmes helyen végző PMFC a mostani szezon alapszakaszának 7. fordulóját követően a PVSK mögött csupán két ponttal lemaradva a B-csoport második fokán áll.

A többek között idősebb Dárdai Pált, Palaczki Jánost és Toma Árpádot is soraiban tudó piros-feketék eddigi bajnoki mérkőzésire kilátogatók biztosan nem panaszkodhattak. Ugyan az iram kissé megkopott, ám futballistáink játékának minőségébe még mindig nem lehet belekötni. Hiába, az idő kereke továbbra sem fog ki rajtuk.

A pécsiek jól kezdték csoportküzdelmeiket, hiszen az első három fordulóban egyaránt győzelmet arattak: 4-1-re nyertek Kökényben, a pellérdieket 3-1-el küldték haza a Stadion utcából, a Csertőn lejátszott Merenye elleni találkozón pedig kiütéses, 0-11-es diadalt arattak a PMFC-sek.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

A folytatásban a PVSK elleni városi rangadón – amit Töttösön rendeztek – viszont a Vasutasok bizonyultak jobbnak, akik óriási csatában fordítottak és 5-4-re nyertek ellenünk. A mecsekaljaiak gyorsan kijavították a fiaskót, a Stadion utcai műfüvesen 7-2-re verték el a Sellye VSK-t. De aztán nem jött ki a lépés Harkányban, ahol 1-1-es döntetlennel zárult az idegenbeli összecsapás.

A legutóbbi fordulóban ismét hazai környezetben futottak ki a pécsi öregfiúk, akik 2-2-es félidei állást követően 7-2-es diadalt arattak a Gyód SK alakulat felett. A mieink mérlege tehát 5 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség. A rúgott gólok rubrikájában a 37-es szám szerepel, míg hálónkat csak 12-szer zörgették meg, ami a második legkevesebb a csoportban.

– Két pontra vagyunk a PVSK-tól, de most jönnek majd a visszavágók. A Vasutat, illetve a harmadik helyezett Harkányt is hazai pályán fogadjuk, úgyhogy kellő odafigyeléssel átvehetjük a vezetést. Tavaly karnyújtásnyira voltunk a végső győzelemtől, ugyanis itthon 4-2-re nyertünk a Komló ellen. A visszavágón azonban elment az elsőség. Idén szeretnénk visszaszerezni az aranyérmet – mondta a 65 esztendős Dárdai Pál, aki még mindig rendre jeleskedik a pályán.


Az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága idén a 24 jelentkező klubcsapatot három nyolcfős csoportba osztotta be. A bajnokság mérkőzései alapszakasz + rájátszás-rendszerben kerülnek lebonyolításra, téli szünet közbeiktatásával. Az alapszakasz tizennégy fordulója után a csoportok első két helyezettje jut tovább, akikre a rájátszásban még négy mérkőzés vár, s ezek alapján dől el a végső sorrend.

A PMFC öregfiúk csapatának kerete: Bencze Tamás, Czieger Sándor, Dárdai Pál, dr. Fehér Zsolt, dr. Papp Zsolt, dr. Szanyi István, Élő Tibor, Kiss György, Kósa Sándor, Kovácsfy László, Lajtai Zsolt, László Antal, Lehota Tibor, Márton Gábor, Megyeri Károly, Morvai Tamás, Nagy Antal, Nagy Ervin, Palaczki János, Ratting József, Retkes Gábor, Sárai György, Sólyomvári Tivadar, Soós Attila, Soós László, Sütő János, Szabados József, Szatmári Sándor, Takács Lajos, Teszárik Zoltán, Toma Árpád, Vas László, Vető Gábor.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram