Vezetőedzőnk gratulálhatott játékosainak

Márton Gábornak nem sok oka volt az elégedetlenségre, de azért látja a hibákat:

– Sajnos elég rég volt már, amikor gratulálni lehetett a fiúknak. Volt egy rossz szériánk, amit kettébontanék: Budafokon nem volt esélyünk, előtte a Szekszárd ellen történteknek pedig semmi közük nem volt a futballhoz. Nagyon fontos volt, hogy most hazai pályán hozzuk ezt a kötelezőnek mondható győzelmet. Ha tapadni szeretnénk az élmezőnyhöz, akkor az összes ilyen meccsünket be kell húzni. Ma végre nagyon jó felfogásban játszottak a fiúk, harcosak voltak és szép gólokat szereztek. Öt találatot is láthattunk, úgyhogy semmi okunk nem lehet az elégedetlenségre, de azért látjuk a hibákat. Reméljük ez a győztes széria fog újra folytatódni – nyilatkozta Márton Gábor, a PMFC vezetőedzője.

A vendégek mestere is úgy látta, megérdemelte a győzelmet a piros-fekete csapat. Sasa Vojnic-Zelic egy visszaemlékezéssel kezdte értékelését:

– Hat évvel ezelőtt még játékosként fordultam meg ebben a stadionban, de akkor sem volt könnyű a Pécs ellen csatázni. Ezúttal is nehéz mérkőzésre készültünk, arra azonban nem számítottam előzetesen, hogy ilyen simán kikapunk. Gyakorlatilag alig jutottunk helyzetig, nagyon gyenge játékkal rukkoltunk elő, úgyhogy még a szépítésre sem voltak meg a reményeink. Nagyon jó csapatnak tartom a PMFC-t, fiatalok, jól játszottak, nem utolsósorban pedig megérdemelték ezt az öt gólt, ami lehetett volna akár bőven több is. Látszott a pályán, hogy nálunk sokkal agresszívabbak, gyorsabbak, a párharcokból is jobban jöttek ki. Nekünk máshol kell pontokat keresnünk, itt erre egy pillanat erejéig sem volt meg a lehetőségünk – mondta el a mórahalmiak vezetőedzője, Sasa Vojnic-Zelic a lefújás után.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram