Zsinórban negyedszer is győztünk!

Csapatunk szombaton a Pénzügyőrt fogadta, s újabb magabiztos győzelmet aratott: az első félidőben már kettővel vezettünk, végül 3-0-ra nyertünk.

Nem tűnt egyszerű feladatnak a Pénzügyőr két vállra fektetése, a vendégek ugyanis a hetedik helyen álltak a tabellán, vagyis masszív középcsapatnak számítanak. Amely ráadásul stabilan védekezik – de a PMFC-nek hazai pályán nyernie kellett, ez nem volt kérdés.

Még úgyis, hogy újabb ember dőlt ki hét közben a védelemből. Fellai József ugyanis húzódás miatt nem léphetett pályára, így Erőss és Szabó után már a harmadik olyan játékosunk esett ki, aki bevethető középhátvédként. (Rajtuk kívül Havasi sincs játékra alkalmas állapotban.) A hátsó alakzatban megürült pozícióban így a jobbhátvéd Fekete kapott lehetőséget, aki nem is okozott csalódást, de ne szaladjunk ennyire előre…

Szerencsére az időjárás kegyes volt a szurkolókhoz, szépen sütött a nap, kellemes időben kezdődhetett el a mérkőzés, amelyen rögtön az elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Többször is jól járattuk meg a labdát, s lendületes támadásokat vezettünk, ám az utolsó passzokba egy ideig mindig hiba csúszott: a precízen védekező vendégek megakadályozták, hogy ziccerbe kerüljünk. De csak egy ideig!

15pmfc3_lp

A 37. percben ugyanis megtört a jég, Károly Bálint kiváló labdát kapott, s a támadó nem hibázott – Hajdunak nem volt esélye a hárításra. S mielőtt még magához térhetett volna a Pénzügyőr együttese, már ismét a kapujában táncolt a labda: Károly Bálint egy bal oldali szabadrúgást adott be kiválóan a védők mögé, Koller Krisztián pedig jó helyre érkezett és közelről a hálóba helyezett.

A félidőben tehát 2-0-ra vezettünk, s nem sokkal azután, hogy elkezdődött a második játékrész, végképp megpecsételődött a vendégek sorsa. Korábbi NB I-es játékosunk, Luczek Dávid ugyanis megkapta második sárga lapját, s máris mehetett zuhanyozni. Csapatunk ettől kezdve még nagyobb fölényben futballozott. Öröm volt nézni Kónya Dávid, Koller Krisztián és Bata Kristóf szellemes támadásait, szinte csak nálunk volt a labda, s csak idő kérdése volt, mikor növeljük előnyünket.

Közel fél órát kellett várni rá, hogy ez sikerüljön: Kollert buktatták a 16-oson belül, csapatkapitányunk pedig higgadtan értékesítette a megítélt tizenegyest, a jobb alsóba lőtt. A folytatásban még lőhettünk volna egy–két gólt, de nem találtunk a kapuba, így aztán a szurkolók Sólyom Csabát tapsolták meg, aki hosszú kihagyás után a 78. percben csereként pályára léphetett. Természetesen a lefújást követően is járt az elismerés fiatal csapatunknak (kezdőcsapatunk átlagéletkora 23 év volt), amely zsinórban a negyedik bajnokiját is megnyerte, ráadásul úgy, hogy most sem kapott gólt.

15pmfc1_lp

De nem csak ennek örülhettünk, Szekszárdon botlott ugyanis a Dunaújváros, így 2 pontra megközelítettük őket, ezzel együtt pedig a dobogót is. A következő fordulóban, december 3-án 2016 utolsó tétmérkőzésén a Dunaharasztit fogadjuk, bízunk benne, hogy azon a meccsen is hasonló lesz a forgatókönyv!


PMFC–Pénzügyőr 3-0 (2-0)
Labdarúgó NB III., Közép-csoport, 17. forduló. Pécs, PMFC Stadion, 400 néző.
V.: Lapath.
PMFC: Gábor P. (Sólyom, 78.) – Kónya K., Krapecz, Fekete, Varga – Koller, Turi (Takács, 72.) – Kónya D., Bata, Károly B. – Bodor (Hleba, 56.). Vezetőedző: Márton Gábor.
Pénzügyőr: Hajdu – Szigeti, Buzás, Bíró, Luczek – Szabó B. (Pápai, 83.), Karvalics – Rabatin Sz. (Rabatin N., 58.), Feil, Nagy B. – Laurinyecz (Bakó, 58.). Vezetőedző: Vatai Attila.
Gólszerzők: Károly B. (37.), Koller (45., 71. – 11-esből).
Kiállítva: Luczek (48.).


Fényképp: Löffler Péter/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram