Tóth „Jokka” József: 65!

nevtelen

1952. december 2-án Mosonmagyaróváron született a Pécsi Dózsa és a PMSC egykori válogatott labdarúgója. Tóth József tíz éves korában kezdte el a labdarúgást szülővárosának egyik klubcsapatában, a Mosonmagyaróvári Vasasban. Még nem volt nagykorú, amikor egy salgótarjáni ifjúsági kupadöntőn felfigyelt rá dr. Czibulka Mihály, aki 1969-ben Pécsre csábította az akkoriban még balszélsőt játszó futballistát.

Tóth József a következő szezonban már a Pécsi Dózsa első osztályú csapatában szerepelt. A lila-fehérek között az élvonalban 1970. március 22-én debütált. A Dunaújvárosban 2-0-ra megnyert mérkőzés 76. percében Rádi Lajost váltotta csereként. Első szezonjában tizenegy meccsen játszott a Pécs színeiben, ráadásul megszerezte pályafutása első találatát is a legjobbak között.

Még ebben az évben szerepelt az Európai Városok Kupája (EVK) sorozatban, így játszott a román CS Universitatea Craiova ellen, illetve tizenkilenc évesen főszereplője volt annak a legendás találkozónak is, ahol a baranyaiak büntetőkkel kiverték az Newcastle United gárdáját. Tóth József az ötödik tizenegyest végezhette el és be is rúgta Willie McFaulnak. A Juventus elleni párharc pedig minden bizonnyal örök emlékül szolgálhatott számára.

1975

Tóth József eközben a bajnokságban is meghatározó tagja volt a Pécsi Dózsának és a későbbi jogutód PMSC-nek. 1969 és 1975 között 132 élvonalbeli meccsen három gólt szerzett. Pályafutása szempontjából fontos az is, hogy klubunk jogelődjéből lett válogatott. A Pécs játékosaként ötször húzhatta magára a címeres mezt, ahol jobbára balhátvédként számítottak rá.

Számára a klubváltás 1975-ben következett be, ekkor igazolt az Újpesti Dózsába. A fővárosi IV. kerületi lila-fehéreknél kilenc szezont töltött el. Ez idő alatt 263 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 3 gólt szerzett. Kétszeres magyar bajnoknak, illetve kétszeres Magyar Kupa (MNK)-győztesnek, továbbá KEK-negyeddöntősnek mondhatja magát. A válogatottban pedig további 51 alkalommal szerepelt.

Magyarországi pályafutásának utolsó két szezonját a szintén budapesti MTK-VM-ben töltötte. A kék-fehéreknél összesen 56 bajnoki találkozón lépett pályára. Utolsó NB I-es találkozóját 1986. április 26-án játszotta a Siófok ellen. Nem hagyta ki a légióskodást sem, 1986 és 1990 között négy szezont töltött el a finn első osztályú IF Kraft csapatában. Majd játszott alacsonyabb ligákban is. Aktív karrierjét 456 NB I-es és 56 válogatott meccsel a lábában, negyvenhat évesen fejezte be.

A ma 65. születésnapját ünneplő Tóth Józsefnek ezúton is nagyon boldog születésnapot kívánunk!

OLVASTA MÁR?

ukrhun321

Márton és Détári egymást zrikálták Ungváron

Még május végén léphetett pályára Márton Gábor Magyarország jubileumi válogatottjában Ukrajna ellen. A közel telt ház előtt Ungváron lejátszott 1992-es meccs „visszavágójának” apropóját a negyed ...