Dobogón telelünk

Zsinórban 5 győzelemmel zártuk a szezont, amivel felléptünk a harmadik helyre.

A PMFC azt a Dunaharaszti MTK-t fogadta a tavaszi szezon egyetlen előrehozott meccsén, december 3-án 13 órától, amelyet az első fordulóban 1-0-ra le tudott győzni idegenben. A mostani találkozón húzódása után újra bevethető volt Fellai József, Sólyom Csaba azonban betegség miatt nem állt rendelkezésre. Szabó, Erőss és Havasi pedig még mindig a maródiak listáján tartózkodik.

A találkozó előtt a stadionban tiszteletét tette maga a Mikulás is, aki csokoládéval ajándékozta meg a piros-fekete klubnak szurkoló gyermekeket, majd a kilátogatók gyászszünettel emlékeztek meg a brazil Chapecoense csapatáról, amely együttes tagjainak többsége egy repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét a közelmúltban. Ezt követően Gyimesi Szabolcs, a PMFC U13-as együttesének labdarúgója indította útjára ünnepélyesen a labdát.

Jó ómennek bizonyult a fehér szakállas Télapó érkezése, a hazaiak ugyanis rögtön komoly helyzeteket tudtak kialakítani. Kónya Dávid, Károly és Koller is aktívan támadták a kaput, a 15. percben majdnem utóbbi szerzett gólt, de a védők a gólvonalról menteni tudtak.

A 17. percben azonban már ők is tehetetlenek voltak. Koller és Károly zseniális összjátéka után balszélsőnket vágták fel a a tizenhatoson belül. Az ítéletet Koller értékesítette, ez volt szezonbeli 14. találata.

A mecsekaljaiak nem is vettek vissza a tempóból, aminek több kihagyott lehetőség után a 38. minutumban lett meg az újabb eredménye. Bata zseniális passza után Károly varrta be kegyetlenül a labdát a hálóba. Sőt, kis híján már három gólosra nőtt a pécsi előny, Koller azonban kicsivel később büntetőt hibázott.

A második játékrész elején magabiztosan őrizte vezetését a PMFC, játékosaink azonban ismét sok lehetőséget pazaroltak el. Kár érte, mert a piros-feketék a második félidő derekára sok gólos vezetést is összekapargathattak volna. Helyette a 82. percben, szinte a semmiből szépített a DMTK. Egy beadás után kitett labdát Szanku vágott erőből a kapu bal felébe.

Ettől persze vérszemet is kaptak a vendégek, ám a meccset a PMFC zárhatta volna le, de Grabarics és Schmidt is ziccerben rontott, így maradt a 2-1-es eredmény. Zsinórban már ötödször nyertek a pécsiek a bajnokságban, Koller Krisztián pedig 18 kör után vezeti a góllövő listát.

A Budafok-Dunaújváros derbin hazai győzelem született, így felléptünk a harmadik helyre, 37 pontunkkal onnan várhatjuk a tavaszi folytatást. A tervek szerint legközelebb február 25-én találkozunk ismét a Stadion utcában, akkor a Méhkerék lesz a vendégünk! Előtte azonban még egy fontos bajnoki vár a csapatra február 19-én Hódmezővásárhelyen.


PMFC–Dunaharaszti MTK 2-1 (2-0)
Labdarúgó NB III., Közép-csoport, 18. forduló. Pécs, PMFC Stadion, 400 néző.
V.: Éreth.
PMFC: Gábor P. – Kónya K., Krapecz, Fellai, Varga – Horvát (Schmidt, 68.), Turi (Takács, 60.) – Kónya D., Bata, Károly B. (Grabarics, 82.) – Koller. Vezetőedző: Márton Gábor.
Dunaharaszti: Szacskó – Farkas, Nyéki, Rétsági, Márton – Kovács (Vitányi, 85.), Gacsal, Dallos, Rebecsák (Kaizer, 73.) – Mészáros (Szanku, 61.), Bozsik. Vezetőedző: Króner Péter
Gólszerzők: Koller (17. – 11-esből), Károly B. (37.), ill. Szanku (82.)


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram