Toma Árpád: 59

A PMSC egykori legendás hátvédje, jelenlegi utánpótlás edzője ma ünnepli születésnapját.

Sok-sok játékosról mondták a szakemberek, szurkolók az évtizedek során, hogy válogatott szintű labdarúgó volt. Nos, nem tartozik közéjük a ma 59 éves Toma Árpád. Nem azért, mintha nem lett volna kiváló játékos a PMSC védője, de ő át is lépte a bűvös, képzeletbeli kaput. Felhúzhatta a nemzeti csapat mezét, méghozzá több esetben, még Garami József mesteredző irányítása alatt.

Tomát azonban a pécsiek nem elsősorban a legjobbak között nyújtott teljesítménye miatt emlegetik. Hanem azért, amit Pécsett mutatott meg, a világ legnépszerűbb játékából a közönségnek. Ha erényeit szeretnénk kidomborítani, akkor semmiképpen sem a gyorsaságát fontos megemlíteni. Mert bizony többen is lefutották volna, ha az olyan egyszerű lenne!

Ám itt következik a hátvéd egykori legnagyobb erénye: helyezkedése és térlátása a legkiválóbbak közé emelte, ma úgy mondanák, olvasta a játékot. Már akkor sejtette, merre mozog majd az ellenfél támadója, amikor az illető még csak spekulált a megoldáson. A válogatott játékos fejjátéka is kiemelkedő volt, ami a magasságából is adódhatott. De inkább annak tudható be, sejtette, merre kóborol majd a labda, ha felívelik technikás középpályások.

via GIPHY

Amennyiben az 59 éves sportembert kell dicsérni, akkor mindenképpen fontos kitérni a klubhűségére. Mert hazai környezetben, magas szinten kizárólag Pécsett kergette a labdát. Ha hívták máshová, ha nem, mindig maradt a baranyai megyeszékhelyen, piros-feketében. A számoknál egy pillanatra elidőzve, a korábbi csapatkapitány az 1975-1976-os idénytől, egészen az 1988-1989-es évadig szolgálta együttesét.

Ebbe 353 bajnoki meccs fért bele, amiből 38 volt alsóbb osztályú, azaz NB II-es. Magyar bajnoki 2. (1985-1986), Magyar Népköztársasági Kupa döntőse (1987), NB II-es bajnok (1977) volt a játékos. A válogatottban öt fellépés jutott számára. Sokan csak álmodnak ilyen pályafutásról, szerencsére neki mindez megadatott.

A szerény, halk szavú focista a mai napig sem tudott, akart elszakadni a játéktól. Edzőként, illetve az öregfiúk között rendszeresen feltűnik a pálya szélén, de a játéktéren úgyszintén. Hiszen még fiatal, csak 59 éves. Igaz, súlyfelesleg egy gramm sincsen rajta. Ami nyilván alkati kérdés is, de azért tenni sem árt érte. Toma Árpád jelenleg a PMFC utánpótlásában segít kinevelni a jövő válogatott védőit.

A PMFC vezetői, játékosai, szimpatizánsai nevében csupán egyet mondhatunk: még sok boldog születésnapot!

Fénykép: Laufer László/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram