Kicsik: már Hertha-módi

img_4804

Manapság már jó ránézni a tabellákra, amikor szóba kerülnek a PMFC korosztályos csapatai: egyik sem pofozógép a saját bajnokságában, sőt, az U19-esek a második helyről várják a folytatást. Kulcsár Árpád, az utánpótlás szakmai igazgatója annak is nagyon örül, hogy a legkisebbeknél elkezdték azt a munkát, aminek néhány év múlva biztosan meglesz a pozitív hozadéka.

A PMFC csapatai a felső korosztályokban (U19, U17, U16) a másodosztályban szerepelnek, az U15-ösök és az U14-esek pedig az első osztály tagjai.

– A másodosztályt senki se úgy képzelje el, hogy egy himbilimbi bajnokság: erős, színvonalas, itt szerepelnek például a Videoton és a Diósgyőr csapatai is – fogalmazott Kulcsár Árpád. – A legjobban az U19-esek számára sikerült az őszi szezon, hiszen a második helyen végeztek. De nem a helyezés a legfontosabb számunkra, hanem az, hogy ebből a csapatból négyen is bemutatkozhattak a felnőtteknél, s úgy néz ki, közülük ketten, Bata Kristóf és Varga Tamás végleg ott is maradnak.

Tavalyelőtt nyáron, amikor minden bizonytalan volt a PMFC körül, rengeteg gyerek távozott, választott magának inkább másik klubot. A felső korosztályokból közel harmincan mentek el, ami óriási érvágás volt. Azóta részben sikerült már pótolni a távozókat, ugyanakkor a minőség még nem azonos a korábbi szinttel, de örömteli, hogy a csapatok létszáma immár optimálisnak mondható.

img_4805

– Ami szintén nagyon lényeges, hogy a legkisebbeknél, a hétéveseknél elkezdtük a Hertha Berlinnél alkalmazott képzésre alapuló munkát. Néhány év múlva ennek biztosan meglesz a pozitív hozadéka, látszania kell a fejlődésnek. De már most is van előrelépés, az U8-asok voltak egy tornán, s a teljesítményüket látva egy osztrák csapat szeretné meghívni őket egy olyan viadalra, amelyre a Dortmundot és a Bayernt is, mert úgy látja, megütik ezt a szintet.


Nyolcas elit után másodosztály

Az utánpótlás-bajnokságokat alaposan átszervezték a bajnoki rajt előtt. A felső korosztályokban kialakítottak egy elitet, amelybe nyolc csapat tartozik: ez lett az első osztály. Itt szerepel a Ferencváros, az MTK, a Debrecen, az Illés Akadémia, a Vasas Kubala Akadémia, a Budapest Honvéd-MFA, a Puskás Akadémia és az ETO FC Győr.

A következő lépcsőfokot jelenti lefelé a másodosztály, amelyben az U19-eseknél, az U17-eseknél és az U16-osoknál is 16-16 csapat kapott helyet. A PMFC ebbe a korosztályba tartozó együttesei itt szerepelnek: a legjobb eredményt a legidősebbek érték el, a 17 évesek a középmezőnyhöz tartoznak, a 16 évesek pedig ott vannak az élbolyban.

U19: második hely a másodosztályú bajnokságban
U17: kilencedik hely a másodosztályú bajnokságban
U16: ötödik hely a másodosztályú bajnokságban
U15: tizenharmadik hely az elsőosztályú bajnokságban
U14: tizedik hely az elsőosztályú bajnokságban


Szöveg forrása: K. Mayer András/Dunántúli Napló, 2017. január 3., kedd, XXVIII. évfolyam, 2. szám.

OLVASTA MÁR?

Névtelen

Szombaton rangadót játszunk

A PMFC az NB III Közép-csoportjának hétvégi fordulójában a tavaly még a másodosztályban szereplő Szigetszentmiklós együttesét fogadja. A Márton Gábor vezette PMFC és a Lipcsei ...