Kényszerpihenőn az év meglepetésembere

18 éves irányítónk, Bata Kristóf még az U19-es csapatban kezdte meg a szezont, ahol jól szerepelt, 8 meccsen 2 gólt szerzett. Teljesítményére felnőtt szakmai stábunk is felfigyelt, ezért lehetőséget kapott a szeptember 14-i Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzésen, ahol bebizonyította, hogy tud bánni a labdával és nem jön zavarba válogatott ellenfelekkel szemben sem.

Miután Kiss Patrik és Hadobás Gergő kikerült a PMFC NB III-as keretéből megnyílt számára az út a nagycsapatba. Először a Mórahalom ellen kapott lehetőséget csereként, amikor mindjárt egy gólpasszal jelentkezett. Ezt követő héten, a Paks II. ellen is még a padról érkezett, ám utána már nem volt megállás. Utolsó öt bajnokink alkalmával már a kezdőben futott ki a gyepre, aminek értékét növeli, hogy mindegyiket meg is nyertük. Ráadásul a Dabas-Gyón FC legyőzéséhez ő is góllal járult hozzá.

Bár sok időt nem töltött el a felnőttek között, szurkolóink mégis őt választották meg 2016 meglepetésemberének év végi szavazásunkon.

– Jó érzés volt látni a végeredményt, megtisztelő, hogy így látták ezt a szurkolók. Azért lehetett így, mert próbáltam mindig jobbat és jobbat mutatni meccsről-meccsre. Úgy érzem, ez sikerült is, de tudom, hogy még lehetek jobb. Fizikálisan sokkal erősebb, gyorsabb volt a játék, mint a korosztályom mérkőzésein, de nekem is gyorsabban kellett döntenem. Leginkább ezt kellet megszoknom. Volt, hogy sikerült, előfordult, hogy nem – reflektált Bata Kristóf.

pmfc-dunaharaszti-043

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Fiatal irányítónk úgy érzi, sikerült beilleszkednie a csapatba, elfogadták őt a társak, akik rengeteget segítettek neki. Természetesen megkérdeztük tőle azt is, mire lehet képes ő, illetve a PMFC tavasszal.

– Csapatszinten, úgy gondolom, képesek lehetünk megszerezni az első helyet, semmi nincs még veszve… Az én szempontomból pedig szeretnék még többet fejlődni és fizikálisan belenőni a harmadosztályba, majd gólokkal, gólpasszokkal segíteni az együttest! – mondta el Bata.

Most már nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy egyelőre nem látogatod a PMFC edzéseit. Múlt héten még csak annyit lehetett tudni, hogy betegséggel küzdesz, hétfőn pedig kiderült, nem egy egyszerű megfázásról van szó…

– Még várnak rám vizsgálatok, egyelőre nem lehet biztosan tudni, mi a bajom. Az a gyanú, hogy benyeltem valamilyen vírust, ami sajnos szövődményekkel járhat. Könnyen lehet, hogy négy hét múlva edzhetek csak újra, amit nagyon sajnálok, mert ez nagy kihagyás. Különösen az alapozás idején jött rosszkor. Amint jobban leszek, megkeresem Kárpáti Péter edző urat és szép apránként megpróbálom felépíteni magam arra a szintre, amelyen voltam. Utána beszélhetünk a továbbfejlődésről – adott felvilágosítást állapotáról Bata Kristóf.

Ráadásul nem ő az egyetlen a fiatalok közül, aki kidőlt a sorból. Dienes Ádám még az első edzésen szenvedett húzódást, néhány napig még biztosan nem tréningezhet Márton Gáborékkal.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram