Szerdán ősi riválist látunk vendégül

Az alaposan megerősített Kaposvári Rákóczi látogat el január 25-én, szerdán 17 órakor a PMFC műfüves pályájára. Csapataink között sok kemény, parázs csata zajlott már le az elmúlt évtizedekben, most azonban a mérkőzés a felkészülést szolgálja.

A kaposváriak szintén a harmadosztályban szerepelnek, jelenleg a Nyugati-csoport 3. helyén állnak. Keretük ezen a szinten kifejezetten erősnek mondható, hiszen sok olyan játékosuk van, akik már magasabb szinten is bizonyítottak. Nemrég Mayer Milán személyében egy tehetséges utánpótlás válogatott támadót igazoltak, de náluk köthet ki korábbi portásunk, Gőcze Gergő is. Vezetőedzőjük a korábbi NB I-es tréner, Artner Tamás.

Eddig két edzőmeccsen vannak túl a somogyiak. Szombati ellenfelünket, a Balatonlellét 3-1-re, míg az NB II-es Kozármislenyt 4-1-re verték. Ne feledjük, eddig a mieink is kettőből kettőnél tartanak. A Beremendet és a Baját is magabiztosan vertük, igaz, Márton Gábor a második meccs után elégedettségének adott hangot.

Ráadásul csapatunk helyzete közel sem ideális, sokan vannak a maródiak listáján: Bata Kristóf komoly betegsége után remélhetőleg jövő héten kezdhet el edzeni. Bodor Márkó (vírusos betegség) és Dienes Ádám (komoly húzódás) ma csatlakozik a többiekhez, Frank Richárd pedig tegnap edzett először több mint egy hetes kihagyás után. Takács Ákos és Rácz Áron bokasérüléssel küzdenek, várhatóan jövő héten tréningezhetnek együtt a többiekkel. Erőss Csaba viszont már a kerettel készül.

Félig-meddig lábadozó keretünk ellenére igazán pikánsnak ígérkezik az edzőmérkőzés, látogassanak ki minél többen műfüves edzőpályánkra és buzdítsák a fiúkat! A belépés természetesen ingyenes lesz.


Felkészülési mérkőzés:
PMFC – Kaposvári Rákóczi FC (NB III)
2017. január 25., szerda 17:00
Pécs, Stadion utcai műfüves edzőpálya


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram