Jó iramú meccsen 1-1-es döntetlen

Egykori nagy riválisa, a jelenleg az NB III Nyugati-csoportjának harmadik helyén telelő Kaposvári Rákóczi FC ellen vívta szerda délután harmadik felkészülési mérkőzését a PMFC. Márton Gábor keretéből sérülés vagy betegség miatt hiányzott Bata Kristóf, Dienes Ádám, Takács Ákos, Rácz Áron, Erőss Csaba és Fellai József is, ugyanakkor a somogyiak elleni kezdőben helyet kapott új igazolásunk, Frank Richárd.

Az edzőmeccsre a nagy hideg és a kemény mínuszok ellenére is több tucatnyian látogattak ki, ők szemtanúi lehettek annak, hogy a nagy elánnal kezdő baranyaiak agresszívan letámadták ellenfelüket, aminek már a 13. percben meglett az eredménye. Kónya Dávid jobboldali beadását követően Frank Richárd senkitől sem zavartatva passzolta a labdát közelről a hálóba, 1-0. Visszatérő támadónk nem sokat várt első góljára…

Nem sokkal ezután Varga Tamás futott fel a szögletzászlóig, ahol kiosztott egy kötényt, ám beadásába egyik pécsi sem tudott belefejelni. A 21. percben Kónya Dávid ugrott ki a védők mögül, szépen elpasszolta a kimozduló Gőcze Gergő mellett, de a gólvonal előtt tisztázni tudtak a védők. Márton Gábor együttese a folytatásban is dominált, nem sokkal később mégis gólt kapott. Az egyenlítő találat a vizitálók új szerzeménye, Mayer Milán nevéhez fűződött, aki a leshatárról kilépve a bal kapufát érintve talált hálónk alsó sarkába, 1-1.

Pár perccel később Koller Krisztián középre tartó csavarása szállt a kapus kezei közé. Majd következett a második játékrész, amely során ismét lendületes, egyben élvezetes összecsapást láthattak a kilátogató hazai drukkerek. Mindkét pályán lévő alakulat ment előre tisztességesen, és megdolgoztatták egymás kapusait a játékosok, a lehetőségekkel azonban egyik fél sem tudott élni, így végül nem született újabb gól a két csapat mérkőzésén.

Összességében elmondható, hogy remek iramú találkozót játszottak a gárdák, a döntetlen talán igazságosnak mondható. Az azonban biztos, hogy a meccs remekül szolgálta a bajnokságra való felkészülést. A PMFC legközelebb január 28-án játszik ismét edzőmeccset. A pécsiek szombaton 11:00-től a Somogy megyei I. osztály éllovasát, a Balatonlelle SE-t fogadják itthon.


Felkészülési mérkőzés
Pécs, Stadion utcai műfüves edzőpálya, 50 néző. Vezette: Barna Gábor.
PMFC – Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (1-1)
Gsz.: Frank (13.), illetve Mayer (34.)
Sárga lap: Hleba (20.), illetve Demeter (9.), Müllerlei (53.)

PMFC: Sólyom (Gábor, 70.) – Kónya K., Krapecz, Fekete, Varga (Szabó, 71.) – Hleba, Turi – Kónya D. (Nagy Zs. 71.), Koller, Károly (Loch, 71.) – Frank (Bodor, 62.). Vezetőedző: Márton Gábor.

Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Gőcze – Lakatos G., Ludánszki, Hadaró – Hampuk, Demeter, Godzsajev, Márton, Müllerlei – Mayer, Kertész.

Kaposvári Rákóczi FC II. félidő: Gőcze (Borsi, 63.) – Nagy J., Lakatos G., Ludánszki, Hadaró – Szakály A., Pintér A., Ivancsics, Nagy K. (Godzsajev, 69.), Müllerlei (Szabó A., 75.) – Hujber. Vezetőedző: Artner Tamás.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram