A fiatalok hozták a lendületet

Bár a Somogy megyei listavezetőre készültünk, végül a baranyaival mértük össze tudásunkat felkészülési mérkőzésen január 28-án, szombaton 13 órától a Stadion utcában.

Az eredeti tervek szerint a Balatonlelle látogatott volna el hozzánk, de ők sérülések és betegség miatt lemondani kényszerültek a találkozót, ám egy szervezési bravúrnak köszönhetően a Szederkény ellen összejött a meccs.

Ők ugyanis eredetileg U19-es csapatunkkal játszottak volna aznap délelőtt a megyei téli műfüves tornán, ám azt az összecsapást áttették szerdára. Mivel felnőtt keretünket is sérülések tizedelik, hogy ne maradjanak meccsterhelés nélkül fiataljaink, sokan lehetőséget kaptak Márton Gábortól a bizonyításra. A teljességhez hozzátartozik, hogy ellenfelünk, a Szederkény sem tudott legerősebb összeállításában pályára lépni.

Ami a PMFC-t illeti, a kezdő sípszóra pillanatnyilag legjobbnak tűnő összeállításában futott ki a gárda, és rögtön nyomás alá is helyezték a vendégeket. A 2. percben Frank lövését azonban blokkolni tudták. A mezőnyfölényben játszó pécsiek a 14. minutumban szereztek vezetést. Ekkor Koller tette ki a szélre Kónya Dávidnak a labdát, aki középre adott, Frank lövését még védte a kapus, ám a kapufáról lecsorgót Károly passzolta be, 1-0.

A félidő során végig irányítottak a hazaiak, de igazán nem tudták megbontani a jól tömörülő szederkényi védelmet. Ígéretes lehetőségek akadtak, de a gólhoz szükséges plusz sokszor hiányzott a játékból, Koller 38. percben eleresztett közeli lövésénél pedig a hálóőr fogott nagyot, így az első 45 perc végén maradt az 1-0.

Forduláskor alaposan átvariálta csapatát Márton Gábor, jöhettek a fiatalok! Az első lehetőséget egy szöglet utáni fejes formájában még Frank hagyta ki, ám az 53. percben Hohmann egyenlített egy ellentámadás végén, 1-1. Ezt követően összekapták magukat a pécsiek, 4 perccel később Németh Norisz a kapufát zörgette meg. Majd nem sokkal ezután Frank már pontosabban bólintott Turi sarokrúgását követően, 2-1.

A 63. minutumban kapust is cseréltünk, Gábort Somogyi váltotta. Majd egy több hetes kihagyás után Dienes is pályára léphetett, aki a 72. percben óriási labdát adott ki a szélre Nagynak, aki középen Bodort találta meg, 3-1. A végeredményt Németh állította be, aki egy kavarodás után köszönt be. A partjelző ugyan lest intett, ám a játékvezető helyesen megadta a találatot, 4-1. A teljességhez azonban az is hozzátartozik, hogy negyedik gólunk szerzője még a végén kihagyott egy általa kiharcolt büntetőt is.


Felkészülési mérkőzés
Pécs, Stadion utcai műfüves edzőpálya, 30 néző.
PMFC – Szederkényi SE 4-1 (1-0)
Gsz.: Károly (14.), Frank (58.), Bodor (72.), Németh (74.) ill., Hohmann (53.)

PMFC I. félidő: Gábor – Kónya K., Krapecz, Fekete, Varga – Hleba, Turi – Kónya D., Frank, Károly–Koller

PMFC II. félidő: Gábor (Somogyi, 63.) – Nidermayer, Tieger, Vajk, Szabó – Turi (Hleba, 58.) – Nagy, Németh, Frank (Dienes, 70.), Loch – Bodor Vezetőedző: Márton Gábor.

Szederkényi SE: Andorkó – Bálint, Hideg, Mándity, Kása – Rumszauer, Herczeg, Szonnert, Lázár – Troszt, Hohmann

Cserék: Ősz, Botos, Hoffmann Vezetőedző: Tomin Milán.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram