A Kozármisleny és a Paks érkezik

Ezen a héten NB II-es és NB I-es csapattal is összeméri tudását Márton Gábor legénysége. Bár edzőmeccsekről van szó, a fanatikus PMFC-drukkereket biztosan nem kell noszogatni, hogy jöjjenek majd ki a Stadion utcába.

Először, február 1-én, szerdán 17 órától a másodosztályú Kozármisleny érkezik. A 16. helyen telelő együttes, amelynek kerete hemzseg a korábbi PMFC-játékosoktól, eddig nem szerepelt túl fényesen a felkészülési időszakban. Igaz, ezekben a hetekben még nem az eredmény számít, ráadásul a hírek alapján náluk is sok a hiányzó.

Február 4-én, szombaton aztán egy még komolyabb gárda vizitál a Stadion utcában. Az élvonalban vitézkedő, jelenleg 8. helyen tanyázó Paksi FC vendégszerepel majd a piros-feketéknél. A még Belekben edzőtáborozó tolnaiak sorra játsszák nemzetközi felkészülési meccseiket, legutóbb, szombaton a bolgár Botev Plovdivot múlták felül 3-0-ra, többek között korábbi játékosunk, Jelena Richárd duplájával. Ráadásul szombatra már lényeges felmelegedést is ígérnek a meteorológusok.

A két találkozó mellett természetesen napi edzéssel készül a keret.


Felkészülési mérkőzés:
PMFC – Kozármisleny FC (NB II)
2017. február 1., szerda 17:00
Pécs, Stadion utcai műfüves edzőpálya

Felkészülési mérkőzés:
PMFC – Paksi FC (NB I)
2017. február 4., szombat 11:00
Pécs, Stadion utcai műfüves edzőpálya


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram