Komoly erőpróba előtt a PMFC

0

Csapatunk szerdán a Kozármislennyel játszik hazai környezetben felkészülési mérkőzést!

Az NB III-as bajnokság tavaszi rajtjának közeledtével egyre erősebb gárdákkal játszanak felkészülési mérkőzést Márton Gábor tanítványai. A PMFC február 1-én 17:00 órától például a másodosztályú Kozármisleny FC-t fogadja a Stadion utcai műfüvesen.

Szerdai edzőpartnerünk az eddigiek során a pécsiekhez hasonlóan négy előkészületi találkozón vannak túl. Németh Zsolték legutóbb 1-1-re végeztek a Dunaújváros vendégeként, előtte pedig 0-0-t játszottak a Szekszárddal, akiktől korábban 1-0-ra ki is kaptak, míg a Kaposvárral szemben 4-1-re maradtak alul.

Nem szerepelnek tehát valami fényesen a mislenyiek, akiknek kerete egyébként nem szűkölködik korábbi PMFC-játékosokban. Ott focizik Helesfay Donát, Ipacs Péter, Lantos Levente, Andrej Causic, Beke Péter, Wittrédi Dávid, Racskó Roland, illetve Városi Viktor.

Ráadásul ma edzőváltás történt aktuális ellenfelünknél. Németh Zsolt helyett a Szanyó Károly – Sándor Tamás kettős irányítja a továbbiakban a csapatot.

Pmfc-Szederkeny_2017_01_28-028

Ezzel szemben a mecsekaljaiak még nem kaptak ki a téli felkészülési időszakban. Mint ismert, a mieink a Beremendet 4-0-ra, a Baját pedig 7-3-ra győzték le. A Kaposvár elleni 1-1-et követően a Szederkényt 4-1-re vertük meg. Nincs azonban könnyű helyzetben vezetőedzőnk, hiszen továbbra sem egészséges mindenki a keretből.

Takács és Rácz ugyan már nagy valószínűséggel játszhat szerdán, többen is a maródiak listáját erősítik. Frank combhúzódás, Erőss és Fellai pedig bokasérülés miatt nem áll rendelkezésre, míg Károlynak az achillesével van gondja. Bata Kristóf ugyan már elkezdte a könnyed edzéseket, de a meccsterhelést még nem bírná.

A találkozó megtekintése ezúttal is ingyenes, várjuk szurkolóinkat! Természetesen folyamatosan figyeljük az időjárás-jelentést, hiszen Baranyában piros riasztás van érvényben, ugyanis komoly mennyiségű ónos esőt jeleznek előre a szakemberek. Ha változás áll be a programban, azt azonnal jelezzük!


Felkészülési mérkőzés:
PMFC – Kozármisleny FC (NB II)
2017. február 1., szerda 17:00
Pécs, Stadion utcai műfüves edzőpálya


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Nincsenek hozzászólások

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram