Bata Kristóf: közel a visszatérés!

18 éves irányítónk, Bata Kristóf még az U19-es csapatban kezdte meg a szezont, ahol jól szerepelt, 8 meccsen 2 gólt szerzett. Teljesítményére felnőtt szakmai stábunk is felfigyelt, ezért megnyílt számára az út a nagycsapatba. Először a Mórahalom ellen kapott lehetőséget csereként, amikor mindjárt egy gólpasszal jelentkezett.

Ezt követő héten, a Paks II. ellen is még a padról érkezett, ám utána már nem volt megállás. Utolsó öt bajnokink alkalmával már a kezdőben futott ki a gyepre, aminek értékét növeli, hogy mindegyiket meg is nyertük. Ráadásul a Dabas-Gyón FC legyőzéséhez ő is góllal járult hozzá.

Szurkolóink őt választották meg 2016 meglepetésemberének év végi szavazásunkon. Ahogy már korábban is megírtuk, fiatal játékosunk nem kezdhette el a felkészülést a csapattal. Sokáig nem tudtuk biztosan, mi okozza nála a problémát, mostanra azonban úgy tűnik, lassan egyenesbe jön.

14947492_1252397081447870_9138317527620292035_n

– Tályog nőtt a mandulámra, feldagadt a torkom és mikor azt hittük, minden rendben van, megint belázasodtam. Az volt a szerencsém, hogy a daganat nem fejlődött ki teljesen! Be kellet feküdnöm négy napra a kórházba, ahol felnyitották a tályogot és antibiotikumos kezelést kaptam, ezért csak múlt héten kezdhettem el az edzéseket – kezdte Bata Kristóf.

Játékosunk január 27-én volt kontroll vizsgálaton, ahol azt mondták, szépen begyógyult a seb és nem fejlődött ki újra, ezért már teljesen egészségesnek mondhatja magát.

– Február 2-án el kell mennem ultrahangra, ha ott is minden rendben lesz, akkor elkezdhetem a „rendes” edzéseket. Már futok, erősítek Kárpáti Péter útmutatásai alapján építgetem magam, ahogy tudom. Ha minden jól megy, úgy gondolom, jövő héten már beszállhatok a csapattréningekbe is. Sajnos eléggé érzem a lemaradást, ezért sokat kell dolgoznom, hogy újra formába kerülhessek. Szépen, apránként kell majd visszatérnem arra szintre, amelyen kondicionálisan álltam.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram