A gólok motiválják

Nagyatádról indult, Csurgón korán lehetőséget kapott a felnőtt futballban, megjárta Kaposvárt, idén tavasztól pedig a szintén NB III-as PMFC-ben bizonyítana a néhány nappal ezelőtt még csak 20. életévét betöltő új igazolásunk, Lőrincz Bence. A támadó, aki a gólszerzésben nyújthat segítséget, komoly célokat tűzött ki maga elé.

Miként kezdődött kapcsolatod a labdarúgással?

– Már óvodás koromban érdeklődtem a foci iránt. Ezután általános iskola első osztályában kezdtem el fociedzésre járni. Ahogy idősödtem, úgy egyre több kupán és különböző megmérettetésen vettem részt, aztán ötödikes, vagy hatodikos lehettem, amikor megkerestek a Csurgói TK-tól. A testvéreimet követve én is ott kötöttem ki.

Mire emlékszel legszívesebben a csurgói évekről?

– A piros-fehérek utánpótlását kijárva felkerültem a felnőtt csapatba, ahol az utolsó szezonom remekül sikerült. Nem gondoltam volna, hogy harmincegy találatig jutok a megyei I. osztályú évad során, hiszen az együttes végül 9. lett. Visszagondolva lehetett volna jobb is, ha a végén nem tiltanak el négy mérkőzésre… Tanultam azonban az esetből, már higgadtabb vagyok a pályán.

A mostani idényt már az NB III-ban kezdted, de mégis miért kellett távoznod a Rákóczitól?

– Kaposváron teljesen más játékrendszerben gondolkodik a szakmai stáb, abba az elképzelésbe pedig nem fértem bele. Továbbá magasabb osztályokban már bizonyított játékosokat igazoltak a támadószekcióba, de az utolsó pillanatban, egészen pontosan az átigazolási időszak utolsó előtti napján megkeresett a Pécs.

Miként fogadtad a PMFC érdeklődését?

– Meglepődtem, de egyben örültem is neki. Szerettem volna idejönni. Egy évvel ezelőtt, amikor még megye I-es volt a csapat, már jártam itt próbajátékon, de akkor nem jött össze a transzfer. Most viszont minden rendben ment és szerencsésnek mondhatom magam, hogy a PMFC-nél lehetek.

Lőrincz Bencét tavasszal a 11-es mezszámban láthatják a szurkolók.

Lőrincz Bencét tavasszal a 11-es mezszámban láthatják a pécsi szurkolók.

Fiatalként, és érezhetően motiváltan, mik a céljaid Mecsekalján?

– Ez az első szezonom az NB III-ban, de szeretnék majd minél magasabb osztályban futballozni. Jó lenne, ha tavasszal legalább hat-hét gólig eljutnék a bajnokságban. Ez a következő szezonra motivációt jelentene, hiszen akkor azért hajtanék, hogy túlszárnyaljam ezt a gólszámot.

Olyan típusú támadó vagy, aki inkább a kapu előtt szeret sertepertélni?

– Nagyon sokáig balszélső voltam, szeretem befelé vinni a labdát, illetve bejátszani a széleket. Korábban a támadások vezetése mellett sokszor ki kellett vennem a részemet a védekezésből is. Egy éve azonban centerként játszom, ugyanis sokan eligazoltak a csurgói csapatból és kényszerből megkaptam ezt a posztot.

Sikerült megbarátkozni a pozícióval, Márton Gábor hol számol veled?

– Márton Gábor elsősorban centerként számít rám. Mostanra már magaménak érzem ezt a szerepkört is. Sokan mondják, hogy közelebb áll hozzám. Én még nem döntöttem el teljesen, de az idő és a gólok mindent igazolhatnak. Ott igyekszek segítséget nyújtani, ahol számítanak rám.

A csapattársaknak már bemutatkoztál, de mikor láthatnak először a szurkolók?

– A vasárnapi nyitányt sajnos még ki kell hagynom, az érdemi munkába hétfőtől kapcsolódhatok be. Nagyon remélem, hogy jövő hétvégén, hazai pályán már be tudok mutatkozni a csapatban. Megteszek majd mindent, kiadom magamból a maximumot, hogy a szurkolók is befogadjanak.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram