Debütánsunk nem izgulós fajta

17 éves középpályásunk, Rácz Áron Bátaszéken kezdett el futballozni, 12 évesen azonban – fejlődése érdekében – szüleivel úgy döntöttek, átigazol Szekszárdra. Másfél éve lakik és futballozik Pécsett. Először az U17-es együttesbe érkezett, ám tavaly év elején, 16 évesen, már szerepet kapott U19-es bajnokikon is.

A nagy munkabírású játékos ősszel már a felnőtt csapattal edzhetett, a téli felkészülési meccseken rendre szerepet kapott. Az első tavaszi bajnokin pedig már a kezdőben számított rá Márton Gábor.

Hogy érzed maga Pécsett?

– Nagyon jól, tetszik a város is és szeretek itt focizni. Beilleszkedtem ezalatt a másfél év alatt. Úgy érzem, eddig minden csapatnál befogadtak, most is jó közösségekbe kerültem – mondta el a középpályás.

Milyen volt, amikor Márton Gábor szólt, hogy holnaptól a felnőtt csapattal készülsz?

– Éreztem, hogy jól megy a játék az U19-ben, de azért kicsit váratlanul ért, ugyanakkor nagyon örültem neki. Mindig is egy cél volt számomra, hogy a piros-feketéknél bizonyíthassak, hiszen apuval sokat jártunk PMFC-meccsekre. Az NB III-as csapatnál az edzések és a mérkőzések intenzitása is teljesen más, mint az utánpótlásban. Nagy a különbség a technika terén és fizikálisan is. Erősebbek a játékosok, jobban kell koncentrálni meccs közben. Főleg az én posztomon, ahol ütközni is kell. Bevallom, az első edzőmeccseken csak kerestem magam, de úgy érzem, a Kozármisleny és a Paks elleni találkozókon már jobban elkaptam a fonalat. Beleszoktam a rendszerbe.

Pmfc-Paks_felkeszulesi_meccs-037

Rácz Áron még a Paks elleni felkészülési meccsen. Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Milyen volt a debütálás? Mit éreztél, amikor Márton Gábor kihirdette a kezdőt és meghallottad a neved?

– Bíztam benne, de azért nagyon meglepődtem. Természetesen nagyon örültem a hírnek. Amikor kivonultunk a kezdéshez, volt egy kis izgalom bennem, de azért nem volt bénító, nem vagyok izgulós fajta. Az elején nem igazán találtam a helyem, de szerintem fokozatosan belejöttem. Remélem, otthon is pályára léphetek majd, biztosan a családom is ki fog látogatni a Méhkerék elleni bajnokira.

Volt itt a PMFC-nél pár éve egy szekszárdi srác, aki hasonló poszton is játszik, mint te. Ő is fiatalon került a csapatba, tehetségének és a kemény munkának köszönhetően hamar közönségkedvenc lett. Feltételezem, nem lennél csalódott, ha te is hasonló úton indulhatnál el, mint Márkvárt Dávid…

– Jó lenne, persze. Egyelőre azonban csak annyit tűztem ki magam elé, hogy minél többet pályán lehessek, minél többet fejlődjek, ezáltal később egyre magasabb szinten bizonyíthassak.

Főkép: szegedma.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram