Öregfiúk: Sellye – PMFC 2-4

Öregfiúk labdarúgócsapatunk idegenbeli győzelemmel kezdte a tavaszi szezont.

A PMFC öregfiúk-gárdája az élről várta az Öregfiúk Baranya Megyei I. osztály küzdelmeinek alapszakaszbeli 12. fordulóját. A piros-feketék idei első bajnoki találkozójukat a Sellye VSK vendégeként játszották, ahol magabiztos vendéggyőzelemmel ért véget az összecsapás.

A vezetést bő negyedóra elteltével ugyan a hazaiak szerezték meg, de a pécsiek hamar rendezték soraikat és a szünet előtt nemcsak megfordították, hanem lényegében eldöntötték a találkozót. Vető Gábor kétszer vette be a hazai kaput, míg a félidei 1-3-as állást Lehota Tibor alakította ki.

A fordulás után ismét a vizitáló éllovasok domináltak, akik közül a 70. minutumban Soós László tudott eredményes lenni. Pár perccel később ismét betaláltak a sárga-kékek is, de a pécsiek győzelme nem forgott veszélyben, akik így továbbra is vezetik a pontvadászatot.


Öregfiúk M. I. – B. cs., 12. forduló
Sellye VSK – PMFC 2-4 (1-3)
Vezette: Révész (Horváth, Kósa)
Gólszerzők: Labricz (16.), Laic (76.), ill. Vető (20., 23.), Lehota (41.), Soós (70.)

PMFC: Retkes – László, Bencze, Toma (Soós), Lajtai – Lehota, Élő, Biodrowich, dr. Szanyi (Dárdai)– Vető, Nagy (Szatmári).


A mecsekaljaiak következő bajnoki mérkőzésüket – 2017. március 18-án – szombaton 15:00 órától játsszák a Stadion utcában a Harkány alakulata ellen.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram