Edzés, könnyed koccintás, majd rangadó

Ma töltötte be 21. életévét a PMFC NB III-as gárdájának támadója, Bodor Márkó, aki bár nem tulajdonít olyan nagy jelentőséget születésnapjának, de tagadhatatlanul jól esnek számára az ismerősöktől, barátoktól, családtagoktól érkező jókívánságok.

– Reggel óta folyamatosan kapom a köszöntéseket, ami nagyon jól esik. Ez a nap is lényegében ugyanolyan, mint a többi. Semmi komolyat nem tervezek mára, délután edzés, hétvégén rangadót játszunk, de azért este valószínűleg sor kerül egy könnyed szülinapi koccintásra – avatott be minket Bodor Márkó.

Öltözői szokás, hogy az ünnepelt megvendégeli a csapattársakat. Sort kerítesz erre valamikor?

– Természetesen nem marad el, összehozunk majd valamit. Az utóbbi időben úgy szoktuk, hogy akinek születésnapja, illetve névnapja van az adott hónapban, azok közösen gondolnak a társakra, megveszik a hozzávalókat a csapat meccs utáni étkezéséhez, meg persze amit ilyenkor szokás.

Pmfc-Dunaujvaros-073

Sejtem előre a választ, de azért rákérdezek, vasárnap a Komló ellen góllal ünnepelnél?

– Nagyon örülnék, ha sikerülne végre betalálnom. Nagyon fontos lenne számomra, hogy bajnokin is eredményes legyek, eddig tavasszal ugyanis még nem sikerült betalálnom az ellenfél kapujába. De a Komló ellen az se lenne baj, ha nem én rúgom a győztes gólt, csak nyerjünk!

Játszottál az őszi komlói meccsen, de most saját közönség előtt mire számítasz?

– Remélem, nagyon jó hangulatú meccs lesz a vasárnapi, hiszen ez mégis csak a Pécs-Komló rangadó. Bízom benne, hogy sok szurkoló látogat majd ki a stadionba, akiket szeretnénk minél többször megörvendeztetni. A három pont itthon tartása mellett igyekszünk a lehető legjobban kiszolgálni a drukkereinket!

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram