Mindig is pikáns meccs volt

Kulcsár Árpád, a Pécsi Futballakadémia jelenlegi vezetője aktív pályafutása során megélt pár Komló elleni szomszédvári rangadót a PMFC labdarúgójaként. Számára azért maradtak emlékezetesek ezek a találkozók, mert a kék-fehérek elleni ütközetek mindig is többet jelentettek egy bajnoki összecsapásnál.

– A Pécs és a Komló egymás elleni mérkőzése a szurkolók körében is mindig pikánsnak számított. Szerettem ezeknek a találkozóknak a varázsát, a lelátón és a pályán általában pattanásig feszült a hangulat. A parázs hangulat szerintem hozzátartozik a jó futballhoz, természetesen a sportszerűség keretein belül – szögezte le Kulcsár Árpád.

A 42 esztendős szakember jó szívvel gondolhat vissza a legutóbbi, 2008-as pécsi meccsre, ugyanis végigjátszotta az akkor 4-0-ra megnyert NB II-es találkozót. Kulcsár Árpád végül elmondta, hogy vasárnap délután a helyszínen szurkol majd a csapatnak, még akkor is, ha az előrejelzéseknek megfelelően rosszra fordulna az idő.

Fénykép: Laufer László/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram