A jobb csapat nyert

A PMFC 3-0-ra nyerte a Komló elleni presztízscsatát az NB III Közép-csoportjának 24. fordulójában. A szurkolóknak köszönhetően remek hangulatú bajnokin a 22 éves átlagéletkornál fiatalabb kezdővel felálló pécsiek ugyan nem brillíroztak, de kegyetlenül kihasználták a vendégek hibáit.

– Nehéz mérkőzésre számítottam és sajnos meglátszott, hogy két rutinos játékosunk hiányzott a csapatból. Nagyon fiatal volt a középpályánk közepe, valamint a védelmünk. Talán mondhatom, hogy összességében nem forgott veszélyben a győzelem, amit nem volt könnyű megszerezni. Mégis megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Ez volt az elsődleges a szurkolóknak és nekünk is, amellett, hogy kihasználtuk az első helyezett botlását. Újabb pozitívum a meccsen, hogy nem kaptunk gólt, ám messze nem játszottunk úgy, ahogy szeretném – nyilatkozta Márton Gábor, a PMFC vezetőedzője a lefújás után.

A vendégek játékos-edzője szerint együttese kulturáltan futballozott, de az utolsó húsz perccel egyáltalán nem volt elégedett:

– Nagyon fájó a vereség. El kell ismerni, hogy jobb csapat a PMFC. Nem is ezzel van gond, hanem ugyanazokat a hibákat követjük el minden meccsen, amiket a második félidőben vétettünk. Az első félidőben, ha nem is voltunk partiban, de igenis kulturáltan futballoztunk. A második játékrész utolsó húsz percére viszont már nagyon szétestünk, ami nekem fáj. Minden héten dolgozunk, de ennyi kudarc után már nem tudom, mi járhat a srácok fejében. Számomra a mai meccset követően az volt legfontosabb, hogy sikerült megmutatni a szurkolóknak, hogy nem ütünk, vágunk, rugdalózunk, hanem futballozunk – Bolboaca Augustin.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram