Oda rúgja a labdát, ahová csak akarja

17202853_1357767257577518_1365834623176935708_n

LAPSZEMLE: Márton Gábor is dicséri a rúgótechnikáját, akkor pedig tényleg nem lehet rossz a lába: az utóbbi időben egyre több lehetőséget kap a PMFC-ben Hleba Tamás.

Az ősszel még nem láttunk tőle különösebben emlékezetes megoldásokat, hiszen alig játszott, tavasszal viszont már sokkal több szerepet kap, s nem is maradt adós a jó játékkal és a látványos lövésekkel: két gólnál tart a 20 éves védekező középpályás.

– Az elmúlt időszakban valóban többet játszom, óriási pozitívumként élem meg, hogy sokszor kezdőként számít rám Márton Gábor edző úr – fogalmazott Hleba. – Amikor lehetőséget kapok, mindig igyekszem a legjobbat nyújtani. Édesapám, a korábban a Stadler színeiben az élvonalban futballozó Hleba Szergej mindig azt tanította nekem, hogy csak munkával lehet előrejutni, egyről a kettőre lépni, és sosem szabad megelégedni azzal, amit elértem.

Megfogadta édesapja tanácsait: az edzésekre rendszerint az elsők között érkezik, s unatkozás helyett vagy kondizik egy kicsit, vagy biciklizik. Meg is látszik rajta, elég masszív, stramm legény, ami persze kell is a posztján, hiszen védekező középpályás.

17201047_1357766787577565_784699619459891138_n

– Másfél–két éve még nem így néztem ki. Szép fokozatosan felépítettem magam, persze nem ész nélkül. De így is sokat kell még fejlődnöm, és nem csak fizikálisan, taktikailag is. Sajnos túlzott motiváció dolgozik bennem, néha elragad a hév, a lendület, a lelkesedés, s emiatt átmegy a játékom csapkodásba. De azzal, hogy többet játszom, könnyebb lesz ezt levetkőzni.

Miként könnyebb lesz gólokat rúgni, gólpasszokat adni. Sokat elmond a rúgótechnikájáról, hogy rendszeresen odaengedik a szabadrúgásokhoz, a szögletekhez, a Dunaújváros elleni gólja pedig gyönyörű volt, 18 méterről hajszálpontosan csavart a bal alsóba. Nem csoda, hogy még Márton Gábor is dicséri, pedig azért ő is oda rúgta a labdát, ahova akarta.

– Nagy elismerés számomra az ő dicsérete! Édesapámmal sokat gyakoroltuk a lövéseket mindkét lábbal, mert ez elengedhetetlen a mai futballban. Az a dunaújvárosi gól volt az első találatom NB-s szinten, el sem tudom mondani, milyen öröm volt átélni. Óriási motivációt adott akkor a következő percekre és a szezon hátralévő részére is.

A játékos hozzátette, a folytatásban is koncentrálnunk kell, mert minél feljebb kell végezniük a tabellán.

– Úgy érzem, az első helyre is odaérhetünk. Szerintem ez még nem lefutott dolog.

Szöveg forrása: K. Mayer András/Dunántúli Napló. Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

OLVASTA MÁR?

pmfc-bekescsaba-033

Mindenkinek kijár a gratuláció!

A PMFC 10-0-re nyert az NB III Közép-csoport 15. fordulójában megrendezett bajnokin a Dabas-Gyón FC otthonában. A nem mindennapi esőt és gólzáport hozó meccset követően ...