Fordulatos meccs, Márton-tripla

Öregfiúk labdarúgócsapatunk 4-3-as győzelemmel kezdte a bajnokság rájátszását.

A csoportját korábban első helyen záró PMFC szombat délután a Baranya megyei I. osztályú öregfiúk-bajnokság rájátszásának 1. fordulójában a Bólyi SE gárdáját fogadta a Stadion utcában. A jó nevekből álló piros-feketék a 19. percben Palaczki János találatával ragadták magukhoz a vezetést, ám valamivel később Kelbert Zoltán góljával egyenlítettek a bólyiak. A szünetre 2-1-es előnnyel mehettek a mieink, ugyanis a hosszú kihagyást követően visszatérő Márton Gábor tudott eredményes lenni a 45. percben.

A második játékrész hazai szempontból nem kezdődött jól, Göller Gábor és Tárnoky Csaba révén a vendégek kerültek lépéselőnybe. Nem volt azonban még lefutott a meccs, a pécsiek nem adták fel, helyette ismét magukhoz ragadták a találkozó irányítását, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a meccs hajrájában Márton Gábor további kétszer köszönt be a vendégek hálójába, kialakítva a 4-3-as végeredményt. A piros-feketék most hétvégén szabadnaposak lesznek, legközelebb két hét múlva, április 15-én a Kozármisleny SE vendégeként lépnek pályára.


Öregfiú M I. – 1-6. helyosztó, 1. forduló
PMFC – Bólyi SE 4-3 (2-1)
Gsz.: Palaczki (19.), Márton (45., 84., 86.), ill. Kelbert (26.), Göller (70.), Tárnoky (78.)

PMFC: Retkes – Soós A., Dr. Papp, Kiss (Sárai, 46.), Soós L. (Dr. Szanyi, 46.) – Lehota (Szatmári, 46.), Kósa (Dárdai, 46.), Nagy (László, 46.), Élő – Márton, Palaczky (Vető, 46.).


A főkép csak illusztráció, amely egy tavalyi teremfocitornán készült!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram