A listavezetőt fogadjuk

Nagyon nehéz meccs elé néz a PMFC az NB III-as bajnokságban, ugyanis az első helyen tanyázó, Magyar Kupa-elődöntőbe jutó Budafok látogat Pécsre szombaton. Ha valamikor, akkor most meg lehet mutatni!

A 28. forduló rangadójának jó formában mehetnek neki a piros-feketék, hiszen legutóbbi 5 meccsükön 4 győzelem mellett 1 döntetlent értek el, ugyanakkor el kell ismerni, a számok ezúttal nem mellettünk szólnak.

A vendég Budafok legutóbbi 5 találkozóján szintén 4 sikert és 1 remit hozott. A bajnokságban némiképp megnyugtató előnnyel, 7 ponttal vezetnek és ahogy említettük, a Magyar Kupában is a legjobb négy közé kerültek, ahol majd a Ferencváros lesz az ellenfelük.

14705604_244956165907368_4789151046989547975_n

Prukner László csapatát rutinos, magasabb szinten is megfordult játékosok alkotják, így például Csizmadia Csaba, Oláh Lóránt, Grúz Tamás és Vaszicsku Gergő társaságában újra pécsi gyepre léphet egykori NB I-es csatárunk, Pölöskei Péter is.

A mecsekaljaiak természetesen ismét vissza akarnak vágni az őszi vereségért, ahogy tették azt a Szekszárd ellen is, remek mérkőzésre van tehát kilátás! Remélhetőleg szombatra már az időjárás is kedvezőbbre fordul, és semmi nem akadályozhatja meg, hogy a kilátogatók egy remek mérkőzést élvezhessenek április 22-én 17 órától.

NB III Közép-csoport, 28. forduló
PMFC – Budafoki MTE
2017. április 22., szombat, 17:00
Pécs, PMFC Stadion

A játéknap másik komoly csatáját Dunaharasztin játssza majd a második helyen álló Szigetszentmiklós és a negyedik Dunaújváros.

Fénykép: SpeedLight Photo Agency Kft.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram