Ha harcosak vagyunk, nincs probléma

Idénybeli 24. bajnokiján harmadik gólját szerezte a Szekszárd ellen Fellai József. Védelmünk oszlopa közelről, fejjel volt eredményes. De nem csak az ellenfél kapuja előtt remekel, hátul is kiválóan zár, pedig nincs állandó párja a védelem közepén. Most hétvégén nagyon kemény feladat vár rá, hiszen NB I-et is megjárt támadókkal kell majd „bírkóznia”.

– Hogy láttad belülről a Szekszárd elleni meccset? Kintről nem volt egy egyszerű találkozó…

– A két játékrész teljesen más volt. Az első félidőben nem volt sok dolgunk belül, mivel főleg a két szélen próbálkozott az ellenfél. De a második 45 percre kicsit elfáradtunk a középpályán és akkor már nekünk is többször kellett játékba avatkoznunk. El kell ismerni, nem játszottunk jól, de mentünk előre, és küzdöttünk egymásért. Együtt volt a társaság! – jelentette ki Fellai József.

– Remekül fejelsz, ennek ellenére most hétvégén még „csak” a harmadik gólodat szerezted meg.

– Remélem, hogy szaporítom még találataim számát, ugyanakkor sajnos mások is tudják rólam, hogy veszélyes vagyok a pontrúgásoknál. Ezért gyakran előfordul, hogy ketten, hárman is fognak, így azért nem egyszerű… De ez jó esélyt teremthet a többieknek, hiszen rájuk kevesebb figyelem hárul. Azért remélem, hogy nem állok meg itt, legalább hármat fejelnék még.

– Azért sem lehet egyszerű dolgotok hátul, mert gyakran cserélődnek az emberek melletted. Erőss Csabival kezdtél a védelem közepén, aki súlyos sérülést szenvedett, ezután Krapecz Balázs vette át a helyét, de időnként Fekete Marcellel kell biztosítanotok a kapu előtt. Ennek ellenére jól oldjátok meg a feladatot, hiszen 27 meccsen csak 20 gólt kaptunk.

– Igazából nincs ezzel komoly probléma, úgy érzem, mindenkivel meg tudtuk oldani a feladatot. Bár csak 27 vagyok, ezen a szinten már rutinosnak számítok, a többiek hallgatnak rám, igyekszem irányítani őket. De az is sokat számít, hogy a középpályán jól szűrnek a játékosaink, sőt, már a támadók megkezdik a letámadást. A jó csapatvédekezés sok terhet vesz le a vállunkról.

– Hétvégén valószínűleg rátok is kemény kihívás vár, hiszen a Budafok két korábbi NB I-es támadóval, Oláh Lóránttal és Pölöskey Péterrel rohamoz.

– Lórit ismerem, Kozármislenyben játszottunk együtt. Ő is, és Pölöskei is jó támadó. Biztos, hogy nehéz csata lesz, de szeretnénk nyerni. Ha ismét harcosan tudunk játszani, szerintem nem lesz probléma.

– Akkor kívánom, hogy hétvégén szaporítsd fejesgóljaid számát!

– De jó lenne, ha 1-0-ra nyernénk a hajrában az én találatommal!

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram