Pölöskey örömmel tér vissza Pécsre

Szombaton korábbi klubcsapata, a PMFC ellen játszhat Pölöskey Péter, aki jelenleg az NB III Közép-csoportját vezető, valamint a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé kerülő Budafoki MTE gárdáját erősíti.

A tavaly még a másodosztályú Nyíregyházában játszó középcsatár télen igazolt át a fővárosi piros-fekete egyesülethez, ahol hamar elkapta a fonalat: 9 NB III-as mérkőzésén 10 góllal járult hozzá a Promontor utcaiak sikeréhez.

Mint emlékezetes, a 28 esztendős támadó 2013 és 2015 között előbb kölcsönben, majd pedig igazoltan volt a mecsekaljaiak alkalmazásában. Ezalatt 30 NB I-es találkozón jutott szóhoz és 7 góllal örvendeztette meg a drukkereket.

Most hétvégén viszont ellenfélként látogathat vissza egykori pécsi állomáshelyére Pölöskey Péter, aki ugyan jó emlékeket őriz a Stadion utcában eltöltött időszakáról, a meccs idejére azonban félretesz mindent és a játékra próbál koncentrálni.

10547603_773984882622428_4036057143370808133_n

– Nagyon szerettem Pécsett játszani, örülök, hogy egy meccs erejéig ismét visszatérhetek. Jó meccsre számítok, szerintem a tavasz két legjobb formában lévő csapata méri össze erejét, ami felér egy bajnoki kisdöntővel – szögezte le a támadó.

– Láthatjuk, hogy magabiztosan meneteltek az NB II felé, mi rejlik ez mögött?

– Nagyon jó kis brigád jött össze Budafokon. Mindenkinek megvan a saját feladata, amit el is végez. A többihez képest a most következő meccset nyugodtan nevezhetem nehezebbnek. Számunkra az lesz a lényeg, hogy minél jobb eredménnyel hagyjuk el a pályát.

– Ex-pécsiként, ha gólt szerzel, önfeledten ünnepelsz, vagy visszafogottan lepacsizol a társakkal?

– Attól függetlenül, hogy örülnék a gólomnak, még teljes mértékben tisztelem a pécsieket és labdarúgásukat. Remélem, lassacskán Pécs városához méltó osztályban szerepel majd a gárda. Megérdemelnék, hiszen nem az NB III-ba való a PMFC – mondta el Pölöskey Péter.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram