Erkölcsi győzelem, 1 pont

Egy masszív NB II-es csapatot fogadtunk a 28. fordulóban – nem, mindez nem tévedés, a jelenleg harmadosztályú Budafok valószínűleg megállná a helyét a második vonalban a korábban az élvonalat is megjárt futballistáival. Nagyon nehéz feladat várt tehát ránk a listavezető ellen, ennek ellenére álomszerűen kezdtünk: a 3. percben ugyanis egy gyönyörű támadás végén vezetést szereztünk, Koller Krisztián fejelt a kapuba.

Sajnos nem sokáig örülhettünk, a vendégek tizenegyest kaptak, Oláh Lóránt pedig nem hibázott. A gyors gólváltást követően rengeteg volt a szabálytalanság, szinte azt is lefújta a játékvezető, ha játékosaink ferde szemmel néztek az ellenfélre. Repkedtek a sárga lapok, ebben pedig mi jártunk rosszabbul: 4-1-re „nyertünk” az első félidőben. A szünet után folyamatosan ment a keménykedés, s ezúttal végre a vendégek húzták a rövidebbet, sorra kapták a lapokat. Kétségtelen, hogy rutinosabbak voltak a mieinknél, de az is biztos, hogy lassabbak is, ezt kompenzálták a sok faulttal.

Pmfc-Budafok 1-034

Addig-addig tették, amíg a 77. percben villant a piros, Végnek kellett idő előtt az öltözőbe mennie, emberelőnybe kerültünk. Nem sokkal később vezetést is szerezhettünk volna, ám Lőrincz rossz megoldást választott – nem jobb külsővel kellett volna lőni. Sajnos a hátralévő mintegy tíz percben nem tudtunk a kapuba találni, így maradt az iksz a rangadón. Izgalmas, jó meccset láthattak a kilátogatók, akik valószínűleg azt a konklúziót vonták le a lefújás pillanatában, a PMFC bizony megérdemelte volna a győzelmet.


NB III Közép-csoport, 28. forduló.
Pécs, PMFC Stadion, 1100 néző. V.: Kovács G.
PMFC–Budafoki MTE 1-1 (1-1)
Gsz.: Koller (3.), ill. Oláh (7. – büntetőből)
Sárga lap: Erőss (25.), Szabó R. (33.), Koller (37.), Fellai (45.), ill. Grúz (32.), Vég (56., 77.), Veszelinov (58.), Oláh (69.), Khiesz (92.).
Kiállítva: Vég (77.).

PMFC: Sólyom – Erőss (Kónya K., 30.), Krapecz, Fellai, Szabó R. – Koller, Turi – Bodor (Lőrincz, 67.), Bata (Frank, 79.), Károly B. – Kónya D. Vezetőedző: Márton Gábor.

Budafoki MTE: Szabó B. – Margitics, Vaszicsku, Grúz, Vég – Csizmadia, Veszelinov – Kovács D. (Khiesz, 81.), Oláh, Ihrig-Farkas (Fekete, 92.) – Pölöskei (Illés, 51.). Vezetőedző: Prukner László.


3. perc: Kónya Dávid viharzott el a bal oldalon, a 16-oson belülről középre ívelt, az érkező Koller pedig kicsit jobbról, 8 méterről gyönyörűen, a kapus mozgásával ellentétes irányba, a kapu jobb oldalába fejelte a labdát (1-0).

6. perc: Krapecz lökte el Véget a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Oláh végezte el, aki higgadtan a jobb alsó sarokba lőtt (1-1).

37. perc: Ziccert rontott a Budafok: Ihrig-Farkas és Pölöskei zavartalanul vitte a labdát a pécsi kapura, előbbi jobbról a csatárnak passzolta, aki csak Sólyommal állt szemben, ám a kapus óriási bravúrral védte a közeli lövést.

64. perc: Csizmadia szúrta kapura a labdát 10 méterről, Sólyom azonban az utolsó pillanatban, ragyogó mozdulattal piszkálta ki a jobb alsó sarok elől.

83. perc: Lőrincz került nagy helyzetbe, ám a bal oldalról, 11 méterről jobb külsővel leadott lövése után a labda messze elkerülte a kaput.

Márton Gábor: – Véleményem szerint fantasztikusan játszott a csapat, le a kalappal a játékosok előtt. A teljes edzői értékeléseket vasárnap olvashatják el. A mérkőzés online közvetítését ITT olvashatja vissza.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram