Ki ezért, ki azért volt elégedett

1-1-gyel zárult a 28. forduló rangadója az NB III. Közép-csoportban. Márton Gábor jogosan gratulált remekül futballozó csapatának, mégis Prukner Lászlóék “jöttek ki jobban” a meccsből.

– Parádésan futballozott a csapat, szerintem remek tempóban játszottunk az éllovas ellen. Úgy gondolom, hogy elvettek tőlünk egy győzelmet – folytatta vezetőedzőnk. – Nehéz volt elviselni a lelátóról azt, ami a pályán ment. Ettől függetlenül büszke vagyok gyerekekre, riválisunknak gyakorlatilag sansza sem volt az ajándékba adott gólon kívül – értékelte az 1-1-es döntetlennel záruló találkozót Márton Gábor.

Pmfc-Budafok_1-071

A vendégek mestere úgy látta, a pécsiek túlságosan is akarták a győzelmet:

– Számítottam rá, hogy parázs hangulatú lesz az összecsapás, mert ezen a meccsen a PMFC-nek is megvolt az esélye arra, hogy közelebb zárkózzon a bajnokságban. A héten sok minden -betegségek, sérülések – hátráltatott minket, ami meg is látszott a játékunkon. A hazaiak láthatóan nagyon akarták a győzelmet, agresszívak voltak, ami néha a durvaság határát súrolta. Ezt aztán mi is átvettük, emiatt a játék kevésbé volt meghatározó a találkozó során. Igazságos döntetlen született, hogy ez kinek mire lesz elég, azt most még nem tudni. A Szigetszentmiklós-Dunaújváros (1-1) végeredményét ismerve talán mi jöttünk ki jobban a párharcból. Sajnos sok a sérültünk, alig vagyunk meg 18-an, ráadásul jövő héten az FTC-vel játszunk a Magyar Kupában, szóval eléggé megtépázott a csapatom, így nagyon értékesnek tartom a Pécsett szerzett egy pontot – nyilatkozta Prukner László.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram