Élre ugrottak a pécsi öregfiúk

Múlt szombaton, a Baranya megyei I. osztály öregfiúk-bajnokság rájátszásának 4. fordulójában a PMFC az addig veretlen, egyben listavezető Pécsváradi Spartacus SE gárdáját fogadta a Stadion utcában. Az összecsapás hazai szempontból nem kezdődött jól, hiszen kicsivel több, mint negyedóra elteltével Kruller András révén a vizitálók kerültek előnybe.

A bekapott gól azonban helyrerázta a piros-feketéket, akik a 22. percben Márton Gábor találatával egyenlítettek. A gól kétségkívül meghozta a mecsekaljai öregfiúk kedvét: Pataki Tamás, Nagy Ervin, valamint Ratting József is eredményes tudott lenni még a szünet előtt, így magabiztos, 4-1-es előnnyel mehettek pihenni a felek.

A fordulást követően Daradics Sándornak köszönhetően zárkóztak ugyan a pécsváradiak, ám a mieink ismét belelendülve kiütéses győzelmet arattak riválisuk felett. A második játékrészben Nagy Ervin duplázott, de betalált még a vendégek hálójába a csereként pályára lépő Vető Gábor is, míg a nagyarányú, 7-2-es végeredményt Nagy Antal állította be.

Hazai pályán aratott sikerével a PMFC öregfiúk-csapata a tabella élére ugrott, amit holtversenyben, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően vezetnek a Kozármisleny SE előtt. A PMFC-re a következő fordulóban is egy rangadó vár, április 29-én, szombaton 17:00 órától a bajnoki címvédő Komlói Bányász SK-t fogadjuk a Stadion utcai műfüves edzőpályán.


Öregfiúk M I. – 1-6. helyosztó, 4. forduló
PMFC – Pécsváradi Spartacus SE 7-2 (4-1)
Gsz.: Márton (22.), Pataki (27.), Nagy E. (34., 56.), Ratting (38.), Vető (81.), Nagy A. (85.), ill. Kruller (18.), Daradics (50.)

PMFC: Retkes – Lehota, Kiss, Papp, Soós A. – Nagy A., Sárai, Ratting (Vető, 46.), Nagy E. – Pataki (Szatmári, 46.), Márton.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram