Turi Tamás nyert

Szurkolóink szerint ballábas középpályásunk nyújtotta a legjobb teljesítményt a Budafok elleni meccsen. Szezonbeli 23. bajnokija volt ez Turi Tamásnak, aki elárulta, jól érezte magát a pályán, igaz, egy győzelemmel még elégedettebb lett volna:

– Élveztem a meccset, szerintem nagyon együtt voltunk csapatként és Krisztiánnal (Koller) is remekül megértettük egymást a középpályán, sok labdát szereztünk. Sajnos nem sikerült győzni, pedig közel álltunk hozzá, jól játszottunk – mondta Turi Tamás.

Bal lábas játékosunkban a pontrúgások miatt van egy kis hiányérzet, hiszen, mint mondta, ezek a szombati találkozón nem sikerültek neki annyira, de ezen igyekszik javítani. Idei első tavaszi meccsünkön, a Hódmezővásárhely ellen egyébként begyűjtötte 4. sárgáját, így egy lapra van az egy mérkőzéses eltiltástól. Ám a pályán nem ez jár a fejében, csak a győzelemre koncentrál.

Szavazás

– Szerintem egyénileg is fejlődött nálunk mindenki és csapatszinten is előre tudtunk lépni, ez tapasztalható tavasszal, illetve ezt bizonyítja az őszi és a tavaszi Budafok elleni meccsek közti különbség. Persze még bőven van hova fejlődni, főként, hogy a PMFC-nél, a piros-fekete mezben mindenki a maximumot várja el tőlünk. Ennek néha nehéz megfelelni, de mindig megtesszük, ami tőlünk telik – nyilatkozta Turi Tamás.

A 21 éves futballista nem számít sétagaloppra szombaton, a Mórahalom otthonában sem, hiszen a sárga-feketék a kiesés elől menekülnek. Mint mondta, a vendéglátóknak 1 pont is borzasztóan sokat érhet a bennmaradás szempontjából. Ráadásul a PMFC ellen mindenki duplán felszívja magát, ugyanakkor a pécsiek csak a győzelemmel lehetnek elégedettek.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram