Tököli jól érzi magát a bőrében

A közelmúltban ünnepelte 41. születésnapját korábbi kiváló játékosunk, Tököli Attila, aki jelenleg a Paks NB I-es csapatának másodedzője. Ezen apropóból hívtuk fel, de természetesen azért szót ejtettünk a PMFC-ről is.

Szombaton nem veszíthettek a paksiak – nem is tették. Születésnapi ajándéknak abszolút jó is volt a Gyirmót elleni 3-0-s hazai győzelem.

– A győzelemnek természetesen mindig örül az ember, akkor is, ha játékos, ha edző, vagy éppen vezető. És persze szülinap sem kell hozzá – mondta Tököli Attila. – Hála istennek jól játszottunk, az első félidőben lerendeztük a meccset.

Töki2

A paksiak az ötödik helyen állnak a bajnokságban, vagyis stabil középcsapatnak számítanak, amelyet nem fenyeget a kiesés. Nem csoda, hogy a korábbi pécsi kedvenc kiválóan érzi ott magát.

– Tényleg jól érzem magam a bőrömben. Rendben mennek a dolgaink, jó a közösség, a társaság. Ugyanakkor tudni kell, hogy nincs kolbászból a kerítés. Csak magyar játékosaink vannak.

A PMFC-nek is… Csak sajnos más az osztály.

– Természetesen nagyon sajnálom, hogy ez történt. A PMFC-nek a tradíciói alapján ott lenne a helye az NB I-ben. Senkit nem érintett jól ez a kizárósdi. Innen pedig nehéz visszakerülni: azt szokták mondani, a feljutáshoz mindig az kell, hogy az adott csapat egy osztállyal magasabbnak megfelelő kerettel vágjon neki a bajnokságnak. Emlékezzünk csak, a Fradi is három évig vergődött az NB II-ben… A hírekből egyébként hallottam, hogy esetleg lesz tulajdonos, amire nagy szükség lenne. Kell egy főnök, aki tesz a klubért, áldoz a csapatra, s aki mellett mindenki pontosan tudja, mi a dolga.

Nekünk most mindössze annyi a dolgunk, hogy ismét boldog születésnapot kívánjunk Tököli Attilának!

Fénykép: Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram