Ezüstérmes a PMFC!

Méltóképp búcsúzott csapatunk szurkolóitól. A szezon utolsó hazai bajnokiján a Dabast fogadtuk, s a vendégeknek a látottak alapján nem sok esélyük volt a pontszerzésre. Az első félidőben Koller Krisztián révén vezetést szereztünk, és kétszer–háromszor még nyugodtan betalálhattunk volna, de a kapufa két alkalommal is megmentette a vendégeket, Károly Bálint szabadrúgásánál pedig Scheilinger védett nagyot.

A második félidő elején megdupláztuk előnyünket, Károly Bálint egy büntetőt értékesített magabiztosan, s ekkor már érezni lehetett, hogy nem kell különösebben izgulni a végeredmény miatt. Valamivel több, mint tíz perccel később már jött is a következő gólunk: Koller Krisztián megszerezte második találatát. Jól játszottunk, szép támadásokat vezettünk, ennek ellenére a Dabas szépíthetett volna, ám csapatkapitányunk, Sólyom Csaba előbb Csordás büntetőjét védte bravúrral, majd Huszti lövésénél is résen volt. Postafordultával belőttük a negyediket, Károly Bálint duplázott.

Több gól már nem született, így magabiztos, közönségszórakoztató 4-0-s győzelmet arattunk a 2016/2017-es idény utolsó hazai bajnokiján.


NB III., Közép-csoport, 33. forduló.
PMFC – FC Dabas 4-0 (1-0)
Pécs, PMFC Stadion, 800 néző. Vezette: Éreth Attila.
Sárga lap: Sólyom (77.), ill. Erős R. (38.), Makrai (55.), Karacs (70.).

PMFC: Sólyom – Kónya K., Fekete, Fellai (Krapecz, 81.), Szabó R. – Turi, Hleba (Erőss, 66.) – Károly B., Koller, Bodor (Bata, 56.) – Kónya D. Vezetőedző: Márton Gábor. Dabas: Scheilinger – Komoróczi, Eördögh, Makrai, Teixeira (Filyó, 63.) – Sárközi, Erős R. – Huszti (Dabasi, 80.), Kiss V. (Kállai, 67.), Karacs – Csordás. Vezetőedző: Erős Károly.

32. perc: Kónya Dávid adott jobbról laposan középre, Koller Krisztián pedig 7 méterről a jobb alsó sarokba gurított (1-0).
56. perc: Makrai buktatta a 16-oson belül Károly Bálintot, a megítélt büntetőből a sértett kilőtte a bal alsó sarkot (2-0).
68. perc: Kónya Dávid került nagy helyzetbe, de lövés helyett sarokkal Károly Bálinthoz továbbított. A támadó lövését a dabasi kapus bravúrral védte, ám a kipattanó labda Koller Krisztián elé került, aki a bal alsó sarokba lőtte (3-0).
77. perc: A játékvezető ezúttal a Dabas javára ítélt büntetőt, mert úgy vélte, hogy Sólyom Csaba szabálytalankodott Makraival. A tizenegyest Csordás végezte el, aki a kapu bal oldalába lőtte volna a labdát, Sólyom azonban nagy vetődéssel kiütötte, majd védte Huszti ismétlését is.
79. perc: Kónya Dávid adott gólpasszt Károly Bálintnak: a támadó 10 méterről a kapu bal oldalába helyezett (4-0).


A mérkőzés online közvetítését ITT olvashatják vissza. Márton Gábor bő értékelését pedig vasárnap olvashatják el.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram