Szakmai napon jártak erőnléti edzőink

szakmai nap 20170426

Az MLSZ edzőközpontjában szakmai utánpótlásnapot tartottak, amelyre a PMFC négy erőnléti trénere is hivatalos volt.

Múlt hét elején ezúttal kifejezetten labdarúgó erőnléti és koordinációs edzőknek szóló szakmai napot tartottak a Magyar Labdarúgó Szövetség Telkiben található centrumában. Az eseményen jelen volt a mecsekaljai klubtól Gáspár Gábor, Kárpáti Péter, Telek István és Veréb Viktor is.

– Az ország valamennyi NB I-es, NB II-es, valamint akadémiai rendszerben dolgozó erőnléti trénerét összehívták Telkiben. Az ismerkedést és a tájékoztatást követően nagyon színvonalas és tartalmas előadásokat hallgattunk végig. Az érdekes mérések mellett különböző statisztikai módszerekről esett szó a prezentációk során – foglalta össze a lényeget Kárpáti Péter.

Vele volt kollégája, Veréb Viktor, aki elmesélte, hogy a játékosokon nyugalmi állapotban elvégeztek egy laktát mérést, majd a focistáktól futóedzés során bizonyos körök után ismét vért vettek. Ez alapján kielemezték, hogy az adott játékosnál mikor veszi kezdetét az úgynevezett savasodás.

– Számomra a leginkább érdekfeszítő előadás arról szólt, hogy a mai modern labdarúgás mennyire a fizikai előnyszerzés irányába megy el. Ezzel kapcsolatban kiértékelték a hallgatóság számára a nemrég befejeződött U17-es Eb-n látott teljesítményeket, illetve különböző angliai példákat is hoztak – mondta Veréb Viktor.

A tréner emellett annak is örült, hogy Bernd Stock, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is végig jelen volt a szakmai napon. Sőt, a nemzeti gárda trénere megosztotta tapasztalatait, észrevételeit és javaslatait az ország minden részéből meghívott erőnléti munkáért felelős szakemberrel.

OLVASTA MÁR?

18057826_1404172296270347_6301135931727686003_n (1)

Kilencen távoznak

Egy híján tíz játékos nem a PMFC-vel kezdik meg a nyári felkészülést a 2017/18-as bajnokságra. Távozik Gábor Péter, Erőss Csaba, Fekete Marcell, Krapecz Balázs, Takács ...