Vargáék tornát nyertek Kínában

Kínában járt a magyar U18-as válogatott egy nemzetközi tornán. A csapat tagja volt NB III-as együttesünk fiatal játékosa, Varga Tamás is. Hazánk fiai jól szerepeltek, hiszen megnyerték a négynapos kupát.

Jól kezdte a nemzetközi Panda Kupát az U18-as magyar csapat, hiszen első találkozójukon mindjárt a házigazda Kínát győzték le 4-1-re. Ezen a meccsen balhátvédünk a 78. percben lépett pályára.

Következett egy valamivel nehezebbnek ígérkező kihívás, hiszen azokkal a szlovákokkal csaptak össze, akiktől néhány hete vereséget szenvedtek. Most azonban északi szomszédjaink sem jelentettek akadályt, 3-0-ra lépték le őket Marcus Jahn tanítványai, Varga ráadásul végig a pályán volt és gólpasszt is adott.

Ezek után szinte már zsebben volt a tornagyőzelem, ám még várt a csapatra egy találkozó Irán ellen. Itt ugyan győzni nem sikerült, 2-2-es végeredmény született, de a magyarok kapták az aranyat a kupa végén, megelőzve a második szlovákokat, a harmadik irániakat és a negyedik Kínát. A torna legjobb kapusának Bese Balázst választották meg, a gólkirály Bolla Bendegúz lett.

18871321_782839118539432_1826583553_n

– Szerintem egy sportoló életében kevés olyan lehetőség adódik, mint egy ilyen kínai túra. Nagyon nagy plusz motivációt adott, öröm volt ott lenni. Igaz, az éghajlatot nehéz volt megszokni. Olyan meleg volt, mint most itthon, tehát körülbelül 30 fok, mellé pedig iszonyat magas páratartalom. Ehhez jött az időeltolódás. Hétfőn este értünk oda és szerdán már meccset játszottunk – mondta el Varga Tamás, aki elárulta, zökkenőmentesen utaztak Budapestről Pekingbe, onnan pedig tovább Csengtuba.

Balhátvédünk elárulta, a torna jól szervezett volt, látszott, hogy odafigyelnek mindenre. A meccseket a helyi stadionban játszották, Kína ellen voltak is nagyjából 1500-an a lelátón.

18834701_782839781872699_713721375_n

– Sok mindent nem láttunk az országból, mert amikor nem volt meccsünk, akkor a regeneráción volt a hangsúly. A városba sem mentünk be, meglátogattunk azonban egy iskolát, ahol nagy szeretettel fogadtak minket. A kisgyerekek tapsoltak, énekelve fogadtak minket, fotózkodtunk velük. Egy pillanatra elhittem, hogy tudok focizni – élcelődött Varga, aki elmondta, hogy egy pandákkal teli állatkertbe is elvitték őket.

A futballista elárulta, a csapat jól tejesített, mindenki 100 százalékot adott ki magából. Egységesek, kompaktak voltak.

– Azt követelték meg tőlünk, hogy szervezettek legyünk, ezt teljesítettük is. Illetve az volt a kérés, hogy erőltessük a játékot, ne menjünk bele a vagdalózós fociba. Magammal nem vagyok teljesen elégedett, de nem volt rossz a teljesítményem – értékelt a balhátvéd.

A gárda szövetségi edzője sem lehetett csalódott a kínai túra végén:

– Büszke vagyok a csapatra, hiszen nagyon nehéz külföldön nemzetközi tornát nyerni. Ez a viadal jó felkészülés volt az őszi Eb-selejtező tornára, hiszen itt is néhány napon belül kellett lejátszani három nagy iramú mérkőzést, a játékosok megtapasztalhatták, mire van szükség ahhoz, hogy az ilyen sorozatterhelések során eredményes tudjon lenni a válogatott. Elsősorban a csapatmunkában, szervezettségben tudtuk felülmúlni a riválisokat, a játékosok egy-két kisebb megingástól eltekintve betartották, amit kértünk tőlük. Nemcsak a futballisták, a stáb is jól dolgozott, köszönöm mindenkinek a munkáját – nyilatkozta a torna végén Marcus Jahn szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

Ősszel már selejtező mérkőzések várnak erre a korosztályra, előtte valószínűleg Szlovákiába látogatnak el egy nemzetközi felkészülési tornára.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram