Bajnokcsapat!

Öregfiúk-együttesünk 6-2-re győzött a Komló ellen, ezzel megszerezte az aranyérmet!

A bajnoki címért lépett pályára múlt hétvégén a PMFC öregfiúk-csapata. A Baranya megyei I. osztály öregfiúk-bajnokság 1-6. helyéért folytatott rájátszás 10., egyben utolsó fordulójában a mieink erős összeállításban kezdtek a címvédő Komlói Bányász vendégeként. Érezhető volt a levegőben, hogy nagyobb a tét, mint korábban, ám a mieink lába nem remegett meg egy pillanatig erejéig sem.

Mondhatni álomszerűen kezdtek a piros-feketék, hiszen alig indult útjára a labda, Pataki Tamás máris a hazaiak hálójába helyezte a játékszert. Erre nem sokkal később válaszoltak a kék-fehérek, kis idő múlva azonban Pataki Tamás lőtte be második gólját. A szünet előtt egyik nagy visszatérőnk, Vas László talált be, míg hazai oldalról is érkezett egy újabb gól, de így is a mecsekaljaiak mehettek jobb hangulatban a félidei pihenőre.

18947136_1439338812771819_1279959759_o

A fordulást követően sem csökkent öregfiúink kedve, akik lehengerlő játékukkal jelezték, hogy jobban akarják az újabb gólt. Erre aztán nem kellett sokat várni, hiszen az 50. minutumban Pataki Tamás mattolta a komlói hálóőrt, támadónk ráadásul mesterhármasig jutott. Ezt követően betalált még Nagy Ervin, valamint duplázni tudott a találkozón Vas László, beállítva a pécsiek számára kedvező 6-2-es végeredményt. Ezzel végérvényesen eldőlt, hogy a PMFC öregfiúk-csapatáé a bajnoki arany!

– A bajnoki cím sorosáról döntött az utolsó mérkőzés. Végig uraltuk a meccset, így nem forgott veszélyben a győzelem. Nagyon boldoggá tesz, hogy első ízben sikerült megnyernünk az átszervezett, ezáltal sokkal erősebb bajnokságot. Gratulálok minden csapattársamnak, szeretnénk hasonlóan eredményesen szerepelni a következő idényben is – mondta a friss aranyérmes Élő Tibor.


Öregfiúk M.I. – 1-6. helyosztó, 10. forduló
Komlói Bányász SK – PMFC 2-6 (2-3)
Gsz.: Korcsmár (19.), Galambos (40.), ill. Pataki (1., 21., 50.), Vas (31., 80), Nagy E. (68.).

PMFC: Retkes – Kósa (Nagy A. 60.), dr. Papp, Soós A., Lehota – Teszárik (Kiss, 80.), Szatmári (Soós L. 46.), Nagy E. (Toma, 79.), Élő (Sütő, 79.) – Vas (Vető, 46.), Pataki


A bajnokságot megnyerő PMFC öregfiúk-csapatának játékosai: Retkes Gábor, Sólyomvári Tivadar, id. Dárdai Pál, Toma Árpád, Márton Gábor, Palaczki János, Takács Lajos, Megyeri Károly, Szabados József, Nagy Ervin, Élő Tibor, Vas László, Kósa Sándor, Soós Attila, dr. Papp Zsolt, Lehota Tibor, Teszárik Zoltán, Szatmári Sándor, Pataki Tamás, Nagy Antal, Soós László, Vető Gábor, Sütő János, Bencze Tamás, Kiss György, Kovácsfy László, László Antal, Sárai György, dr. Szanyi István, Lajtai Zsolt, Ratting József, dr. Fehér Zsolt, Biodrovich Péter.

Szép volt fiúk!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram