Pécsváradon focizunk jó ügy érdekében

A 2006/2007-es megye I-es bajnok Pécsváradi SE csapattagjai összefogtak 10 évvel a bajnoki cím megszerzése után egy jó ügyért. Egy korábbi csapattársuknak szeretnének segíteni, aki lebénult egy balesetben. A „Jótékonysági Focikupa Ateszért” nevű eseményen részt vesz a PMFC öregfiúk-együttese is.

Háromcsapatos tornával és tombolával várják mindazokat július 15-én Pécsváradra, akik szeretik a labdarúgást és segítenének elérni a kitűzött célt. Ez pedig nem más, mint 3 000 000 Forint összegyűjtése, amiből elektromos kerekesszéket vásárolnának a helyi klub egykori játékosának.

– 10 évvel ezelőtt éppen a bajnoki címünket ünnepeltük a Balatonnál, akkor szenvedett Attila barátom súlyos balesetet. Eddig minden évben rendeztek jótékonysági kispályás tornát, most kicsit nagyobbat mertünk álmodni, 2017 július 15-én Pécsváradon szervezünk az újpesti és a PMFC-s öregfiúk, valamint a 10 évvel ezelőtti bajnokcsapat részvételével egy foci tornát. Bízunk benne, hogy sok ember eljön, és a jó ügyért segít, mert Atesznek egy új elektromos kerekesszékre lenne szüksége – nyilatkozta a Szentlőrinc SE honlapjának korábbi támadónk, Tóth Adrián.

Program:
16:00 Kapunyitás
16:50 Megnyitó
17:00 Újpest Öregfiúk – 2006/2007-es bajnok Pécsvárad mérkőzés
17:45 Tombola
18:00 Pécsvárad – PMFC öregfiúk mérkőzés
18:45 Tombola
19:00 PMFC örgefiúk – Újpest öregfiúk mérkőzés
19:45 Tombola

További információk: http://atesz.pecsvaradert.hu/

Belépőjegy információk: http://atesz.pecsvaradert.hu/termekkategoria/tamogatoi-jegy/

Támogatói jegyinformációk: http://atesz.pecsvaradert.hu/termekkategoria/tamogatoi-jegy/

Vállalkozóként, illetve cégként a Pécsváradért Alapítványon keresztül lehet támogatni az Ügyet!

Szervezők:
Schweitzer Norbert – 0620/984-5909
Koch Emil – 0630/565-5699

A támogatói- és belépőjegyek vásárlása külföldről is megoldható.

Utaláshoz szükséges adatok:
Kedvezményezett: Pécsváradért Alapítvány
Bankszámlaszám: 11731104-21434774-00000000
IBAN: HU35 1173 1104 2143 4774 0000 0000
BIC/Swift: OTPVHUHB
Közlemény: Kerekesszék

Kívánjuk a szervezőknek, hogy járjanak sikerrel is el tudják érni kitűzött céljukat!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram