Mészáros Ferenc 54 éves lett

295417_251433341544254_6009118_n

A PMSC és a magyar válogatott egykori klasszis csatára ma ünnepli születésnapját.

1963 július 6-án, Szekszárdon született, de Kajdacson nevelkedett Mészáros Ferenc, aki a Tolna megyei községben kezdett el focizni. A kiváló támadó tehetségére hamar felfigyeltek Pécsett, így került a PMFC jogelődjéhez, a Pécsi Munkás Sport Clubhoz.

Még nem egészen 18 évesen, 1981-ben az Újpesti Dózsa ellen mutatkozott be a piros-feketék első csapatában. Szőcs János, az akkori edző Lőrincz Sándor helyett küldte pályára. Az idény során nem is akadt több NB I-es bajnoki meccse, de a következő nyártól alapemberré vált az új mesternél.

Egyenletesen teljesített: első három teljes idényében egyaránt hét gólig jutott, majd az 1984–85-ös szezonban 29 mérkőzésen 10 gólt termelt. 1987 nyarán zárta pécsi karrierje első szakaszát, 167 NB I-es meccsel. Ezalatt meghatározó tagja volt az 1985-86-os bajnoki ezüstérmes Pécsnek, illetve szerepelt Magyar Kupa-döntőn is.

Játszott a Feyenoord elleni UEFA-kupa találkozókon. Az idevágón ráadásul az ő góljával győztük le a holland élcsapatot 1-0-ra. Mecsekalját elhagyva 1993-ig a belga KSC Lokeren együttesében futballozott, ahol szép sikereket aratott. 145 találkozón közel félszáz gólt rúgott.

Hazai élvonalbeli játékos-pályafutását a PMFC-ben zárta, az 1993–94-es idényben. Az Újpest ellen mutatkozott be, az Újpest ellen is búcsúzott. Összesen 176 első osztályú találkozón lépett pályára pécsi színekben. A korábbi klasszis csatár elmondhatja azt is magáról, hogy volt ötszörös utánpótlás-válogatott, 16-szor különböző válogatottak tagja, egyszeres B-válogatott és hatszoros olimpiai válogatott is.

A felnőtt nemzeti tizenegyben 1983. szeptember 7-én, az NSZK elleni 1-1-gyel debütált, egyébként a szövetségi kapitánnyal, Mezey Györggyel együtt. Első 11 válogatott mérkőzéséből tízszer csereként lépett pályára – amikor kezdhetett végre, két gólt is szerzett a törökök ellen.

Összesen 21 válogatott meccsig jutott 1992. november 11-ig, érdekes, hogy mindössze négy találkozót játszott végig, de azokon négy gólt is szerzett. Barátságos mérkőzésen a törökök ellen kétszer, míg Eb-selejtezők során Görögország és Lengyelország ellen egyszer-egyszer talált be.

Klubszinten később még játszott az alacsonyabb osztályú Mohács, a PVSK, illetve az osztrák, főleg magyarlakta sopronkeresztúri FC Deutschkreutz gárdájában is. Aktív pályafutását 1996-ban zárta le, de a futballnak a mai napig sem fordított végleg hátat. Ha ideje engedi, még most is a PMFC öregfiúk labdarúgócsapatát erősíti.

A foci után edzőnek állt, dolgozott Kozármislenyben, Siófokon, Szentlőrincen, Barcson, Tatabányán, a PVSK-nál, Komlón, Zalaegerszegen, Egerben és persze Pécsett is, ahol a 2010-11-es szezon közben nevezték ki az akkor még NB II-ben vitézkedő PMFC edzőjének. Vezetésével a csapat ledolgozta a Gyirmót elleni hátrányát, így a szezon végén visszajutott az NB I-be.

Klubunk ezúton kíván boldog születésnapot a ma 54. életévét betöltő legendás futballistájának!

OLVASTA MÁR?