Vasárnap ismét itthon lépünk pályára

0

A tavalyi NB I-es bajnok, a Budapest Honvéd FC második számú csapatát fogadjuk vasárnap 17:30-tól a Stadion utcában!

Lélektanilag rendkívül fontos győzelmet aratott múlt szombaton a PMFC a Kozármisleny FC ellen. Ez a pozitív töltet segíthet abban, hogy újra ott folytassuk NB III-as szereplésünket, ahol tavasszal abbahagytuk és magabiztos, szemre is tetszetős, kreatív játékkal szolgáljuk ki közönségünket.

Ne feledjük el, hogy keretünkbe nyolc új játékos érkezett – közülük kettő az első fordulóban nem is volt bevethető -, ami jelentős változásnak tekinthető, de a gárda várhatóan hétről-hétre összeszokottabb, és egységesebb lesz. Mese azonban nincs, szállítani kell a győzelmeket!

Erre legközelebb vasárnap 17:30-tól hazai pályán a tavalyi élvonalbeli bajnokság aranyérmesének tartalékcsapata ellen lesz. Az előző szezonban megszokotthoz hasonlóan a hétvégi meccs „szépsége” ismét az lehet, hogy nem tudjuk, a tehetséges Magyar Futball Akadémia-növendékek mellett ki “játszik majd vissza” a fővárosi gárdában.

Pmfc-Kozarmisleny_3-002
De talán nem is ezzel kell foglalkozni, sokkal inkább magunkkal. Ha ugyanis azt nyújtjuk, amit tudunk, akkor a szurkolók biztosan nem távoznak csalódottan a Stadion utcából.
A meccsre hangolódás közben továbbra is árusítjuk szezonbérleteinket! Pénztár nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 8:00-16:00-ig

PMFC – Budapest Honvéd-MFA II.
NB III Közép-csoport, 3. forduló
augusztus 27., vasárnap 17:30
Pécs, PMFC Stadion

Az előttünk álló csapatok közül a listavezető SZEOL a Paksi FC II-t, a Tiszakécske a Kozármislenyt, míg a Dunaújváros a Szekszárdot fogadja.

Nincsenek hozzászólások

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram