Sajnos ismét kikaptunk

Labdarúgócsapatunk 3-1-es vereséget szenvedett a Duna Aszfalt TVSE vendégeként.

Nyernünk kellett volna, főleg azok után, hogy az első három fordulóban kétszer is vereséget szenvedtünk, most mindenképpen három pontot akartunk szerezni (nem mintha a szegedi és a Honvéd II. elleni meccsnek nem így mentünk volna neki) – sajnos egy sem lett belőle. A Tiszakécske otthonában ugyanis hamar nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen a házigazdák már a 8. percben vezetést szereztek, ám Károly Bálint postafordultával egyenlített. Nem sokáig örülhettünk: ismét előnybe került a hazai csapat, amely a szünetig tovább növelte előnyét. A folytatásban tovább próbáltunk nyomni, de csak helyzetekig jutottunk, s maradt a 3-1. Hogy jobban fájjon, háromból háromszor úgy kaptunk ki, hogy ellenfelünk nem érdemelt győzelmet…

tvse-pmfc1


NB III. Közép-csoport, 4. forduló
Tiszakécske, Városi Sportközpont, 1 300 néző. Vezette: Leél-Őssy.
Duna Aszfalt TVSE – PMFC 3-1 (3-1)
Gsz.: Tölgyesi (8.), Juhász (16.), Oláh (34.), ill. Károly (13. – 11-esből).

Duna Aszfalt TVSE: Helesfay – Oláh, Kardos, Kocsis, Polyák, Bartucz, Szabó (Markó, 74.), Kirchner (Horváth B., 74.), Tölgyesi (Székely, 82.), Juhász, Puskás. Vezetőedző: Szabó István.

PMFC: Sólyom – Puskás, Fellai, Horváth A., Nagy J. – Rácz (Wittrédi, 46.), Koller – Horváth P. (Frank, 66.), Kónya D. (Bata, 66.), Károly – Mojzer. Vezetőedző: Márton Gábor.

A mérkőzés részletes online tudósítása ITT.


Fénykép: Sánta László/kecskeikronika.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram