Ő lehet a vasárnapi meglepetésember

IMG_6530

Nem sokan számítanak arra, hogy Erdős Gábor pályára lép hétvégén a Hódmezővásárhely ellen. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy sokan valószínűleg nem is tudják, a játékos a PMFC keretébe tartozik. A 22 éves védő még augusztus 31-én, az átigazolási időszak utolsó napján választotta Pécset, adminisztratív okokból azonban csak most léphet pályára először.

Etyeken kezdett el focizni az akkor 6 éves Erdős Gábor, majd 12 évesen Budakeszire igazolt, amely már egy komolyabb szakmai környezet volt számára. Onnan 15 évesen ment a Honvéd akadémiájára, ahol végigjárta a ranglétrát U16-tól egészen az NB III-as, második számú együttesig. A harmadik ligában 57-szer lépett pályára, a „nagycsapatnál” azonban csak a kupában szerepelhetett, illetve hatszor nevezték a padra az NB I-ben is, de be nem mutatkozhatott.

Miért pont a focit választottad?

– Gyerekként légcsőszűkületem volt, ezért az orvosok sportolni küldtek. Etyeken nem volt uszoda, ezért a szüleim elvittek focizni. Utólag azt mondom, jól tették, hiszen azóta is imádom ezt a sportágat. Belső védőként kezdtem a pályafutásomat, de mivel alacsonyabb voltam, mint a Honvéd akkori belső védői, kitettek jobbra. Az NB III-as együttesben mindkét pozícióban megfordultam.

Mutasd be magad a pécsi drukkereknek, hiszen valószínűleg kevesen ismernek!

– Erősségem a gyorsaság, jól látok a pályán. A fővárosi vörös-feketéknél általában mi támadtunk, ezért a kombinatív játékban is volt lehetőségem fejlődni. Szeretek védekezni, szeretem az egy-egy elleni szituációkat. Nem vagyok magas, ezért nem én uralom a légteret. Összességében – természetesen – minden téren fejlődnék, ezért is érkeztem ide…

IMG_6527

Miért pont Pécs? A főváros környékén nagyon sok harmadosztályú gárda található.

– Őszintén szólva, elsősorban NB II-ben szerettem volna játszani, de nem volt olyan lehetőségem, ami számomra megfelelt. Ezért olyan harmadik ligás csapatot kerestem, ahol vannak célok, és nem csak a kiesés elől kell menekülni. Sok jót hallottam a városról, a csapatról és Márton Gáborról, ezért döntöttem a PMFC mellett.

Már egy hónapja itt készülsz, hogy érzed magad?

– Szeretek itt lenni, úgy érzem, befogadtak a srácok. Az első perctől kezdve közvetlen volt mindenki. Tetszik a város is, úgyhogy jól döntöttem. Nagyon várom már az első meccset, remélem, hogy pályára is léphetek. Márton Gábor azt mondta, elsősorban középhátvédként számol velem, mert jobbhátvéd pozícióra megvan a két alternatívája. De nekem igazából teljesen mindegy, igyekszem bizonyítani.

A PMFC azt tűzte ki célul, hogy fokozatosan lépegetve visszajusson az NB I-be, neked is komoly terveid vannak a futballal?

– Ebben a szezonban minél többet szeretnék játszani. Sajnos az előző évadban egy komolyabb sérülés miatt sokat ki kellett hagynom, a talpcsontom tört el. Tavasszal már edzhettem, de inkább a fiatalokat favorizálták a Honvéd második számú csapatánál, ezért akarok minél többet a pályán lenni, természetesen jó eredmények mellett.

Egy bajnoki címmel teljesülhetne is a vágyad, és jövőre az NB II-ben játszhatnál.

– Jó lenne, ha feljebb tudnánk lépni a ranglétrán, mert a fociban képzelem el a jövőmet. Ha nem ebben gondolkoznék elsősorban, akkor nyilván Budapesten maradok. Szeretnék első osztályú játékos lenni, akár kipróbálni egy külföldi bajnokságot is.

Nem tudjuk, szurkolóink közül ki mennyire babonás, de 2 éve is volt egy Erdős (Sándor) a csapatunkban, akkor megye I-es bajnoki címet ünnepelhettünk. Bárcsak ilyen egyszerű lenne…

OLVASTA MÁR?

Pmfc-Komlo_3-021

Itthon javíthatunk

Labdarúgócsapatunk szombaton 16:30-tól a Gyulai Termál FC-t fogadja az NB III Közép-csoport 26. fordulójában. A legutóbb a Szentlőrinc vendégeként elért 2-2-es döntetlen nem jött jól ...