Teszárik Zoltán: fantasztikus négyes!

Címvédő öregfiúk-labdarúgócsapatunk kilencgólos diadalt aratott a Merenye SE vendégeként.

Zsinórban harmadik bajnoki győzelmét szerezte meg a PMFC öregfiúk együttese, amely a Baranya megyei I. osztály B-csoport alapszakaszának 5. fordulójában Merenyén játszott meglehetősen gólgazdag mérkőzést. A piros-feketék végül igen nagy arányban verték el vendéglátóikat.

A pécsi gólparádé már a 4. percben elkezdődött, és a félidőig meg sem állt. A szünetben a mecsekaljaiak neve mellett hét találat szerepelt. Aztán a második játékrészben is potyogtak a gólok, míg a lefújáshoz közeledve a hazaiaknak is sikerült valamelyest kozmetikázniuk a tetemes különbségen. A vége így is 11-2 lett a PMFC javára.

Játékosaink közül Lehota Tibor és Nagy Ervin egy-egy gólt szerzett, rajtuk kívül a csereként pályára lépő Vető Gábor duplázni tudott. Pataki Tibornak még ezt is sikerült túlszárnyalnia, mesterhármasig jutott. De az abszolút csúcsteljesítmény Teszárik Zoltáné volt, a maga négy találatával!

A PMFC zsinórban harmadik győzelmével megőrizte második helyét csoportjában, három ponttal lemaradva a továbbra is hibátlan Pellérd mögött. Öregfiúk-labdarúgócsapatunk legközelebb szombaton 14:30-tól a Sellye VSK otthonában üldözheti tovább a csoportelsőt.


Öregfiúk M. I. – B cs. 4. forduló
Merenye SE – PMFC 2-11 (0-7)
Gólszerzők: Farkas (61.), Derkács (80.), ill. Pataki (4., 24., 78.), Lehota (8.), Nagy E. (11.), Teszárik (12., 22., 26., 59.), Vető (43., 53.)

PMFC: Retkes – Soós L. (Szatmári, 41.), Cziger, Soós A., Lajtai (László, 41.) – Lehota (Vető, 41.), Nagy E., Sárai, Élő – Pataki, Teszárik.


Fénykép: Aknai Péter

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram