Pályán az utánpótlás

IMG_6937

Korosztályos csapataink közül egyedül az U13-asoknak sikerült győzelemmel venniük bajnoki mérkőzésüket.

U19-es bajnokság, II. osztály, 12. forduló
PMFC – ÚFC 1-2 (1-1)
Pécsi gólszerző: Csernik Zsombor (20. – büntetőből)
Edző: Horváth Zoltán

– A játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget, viszont védekezésben több hibát is elkövettünk, ami miatt hátrányba kerültünk. Egy nagyon kellemetlen stílusban játszó ellenféllel játszottunk, volt olyan játékos ellenfelünknél, akinek már az első félidőben nem kellett volna a pályán maradnia. Mindentől függetlenül saját magunknak köszönhetjük, hogy elveszítettük a mérkőzést – értékelt Horváth Zoltán, edző.


U17-es bajnokság, II. osztály, 12. forduló
Spartacus 1928 – PMFC 2-0 (0-0)
Edző: Kósa Sándor

– Nagy akarással küzdő ellenféllel játszottunk, akikkel szemben nehezen tudtuk felvenni a játék ritmusát. A pálya talaja megtréfált bennünket, rengeteget csúszkáltunk, így sok hiba volt a játékunkban. A felsoroltak ellenére nem tudott ellenfelünk komoly helyzetet kidolgozni, igaz mi sem a másik oldalon. Szinte végig nagy csata folyt a mezőnyben, sokat volt játékon kívül a labda, így nem tudott folyamatos foci kialakulni. A kapott gólokat saját magunknak köszönhetjük, szinte tálcán kínáltuk nekik a két lehetőséget – értékelt Kósa Sándor, edző.


U16-os bajnokság, II. osztály, 12. forduló
Spartacus 1928 – PMFC 2-1 (1-0)
Pécsi gólszerző: Szentmártoni Márton (76.)
Edző: Schneider Gábor

– Örök igazság, hogy a mérkőzés a hármas sípszóig tart. A gólok előtt csak terelgettük az ellenfél játékosát, mint pásztor a nyáját – értékelt Schneider Gábor, edző.


U15-ös bajnokság, I. osztály, 12. forduló
PMFC – Illés Akadémia-Haladás 2-3 (1-0)
Pécsi gólszerző: Szíjas Dániel (70.)
Edző: Jelena Richárd

– Jó iramú mérkőzésen, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amik szokás szerint ki is maradtak. A játékosok hozzáállásával meg voltam elégedve, de amíg csak kidolgozzuk a helyzeteket, addig csupán szimpatikus vesztesek lehetünk – értékelt Jelena Richárd, edző.


U14-es bajnokság, I. osztály, 12. forduló
PMFC – Illés Akadémia-Haladás 0-1 (0-1)
Edző: Rákóczi Gábor

– Jó mérkőzést játszottunk. A második félidőben végig azon dolgoztunk, hogy sikerüljön a góllövés. Helyzetekig eljutottunk, sajnos a gólszerzés elmaradt, de minden játékosom odatette magát és nagyot küzdöttek a srácok.Ezen az úton kell tovább menni – értékelt Rákóczi Gábor, edző.


U13-as bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 9. forduló
Kaposvári Rákóczi BFLA – PMFC 0-1 (0-1)
Pécsi gólszerző: Bukovics András (11.)
Edző: Élő Tibor

– A mérkőzésen végig mi uraltuk a játékot. Sok helyzetet alakítottunk ki, de a helyzetkihasználásunk nagyon rossz volt. Ezt leszámítva gratulálok a srácoknak a győzelemhez – értékelt Élő Tibor, edző.


U12-es bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 9. forduló
Kaposvári Rákóczi BFLA – PMFC 2-2 (0-1)
Pécsi gólszerző: Varga Richárd (15.), Gettó Dávid (35.)
Edző: Máté Győző

– Nagyszerű iramú mérkőzésen jó hozzáállással játszottunk. Nagyon sajnálom az egyperces rövidzárlatot. Megérdemelték volna a fiúk a győzelmet – értékelt Máté Győző, edző.

OLVASTA MÁR?

13342870_1105900269430886_4554833192988439882_n

Isten Önnel, Karcsi bácsi!

Életének 82. életévében elhunyt klubunk korábbi fővárosi képviselője, legnagyobb törzsszurkolónk, lelátónk „állandó szereplője”. Kevés olyan megszállott labdarúgó fanatikust ismerünk, mint Kamarás Károly, aki az elmúlt ...