Beharangozó: PMFC – SZEOL SC

Márton Gábor vezette labdarúgócsapatunk hamisítatlan rangadóval zárja az idei bajnoki évadot, az NB III Közép-csoport 16. fordulójának szombati játéknapján ugyanis egyik legfőbb riválisunkat, a SZEOL SC gárdáját látjuk vendégül a Stadion utcában. A találkozónak külön pikantériát ad, hogy a szegediek augusztusban borsot tudtak törni a mieink orra alá, ráadásul a két együttes között csupán egy pont a differencia a táblázaton.

A PMFC mérlege 10 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség, 41 rúgott és 14 kapott gól. A pécsiek ezzel együtt 32 pontot gyűjtöttek a harmadosztályú bajnokság küzdelmeiben, amivel pillanatnyilag a táblázat 3. helyét foglalják el. Ezzel szemben Siha Zsolt legénysége egy ponttal lemaradva a 4. pozíciót birtokolja. 10 siker mellett 1 döntetlen és 4 vereség áll a nevük mellett, 19-12-es gólkülönbséggel kiegészülve.

A szegedi kék-feketét otthon százszázalékos mérleggel rendelkeznek, hiszen mind a 8 hazai tétmérkőzésüket, köztük a PMFC ellenit is győzelemmel zárták. Vendégként azonban már nem olyan sikeresek a Csongrád megyeiek, 7 otthonuktól távol lejátszott meccsükből csupán 2-t tudtak behúzni, 1 esetben játszottak döntetlent, 4 alkalommal azonban üres kézzel utazhattak haza a Tisza-partra.

Szentlőrincen például 2-1-re kaptak ki a szegediek, az Iváncsa KSE vendégeként pedig 1-0-ra, de szintén nem sok örömüket lelhették a másik két élcsapat otthonában játszott találkozójukon sem, hiszen a jelenleg listavezető Dunaújváros ellen korábban 3-1-re maradtak alul, a második helyezett Tiszakécskétől pedig 2-0-ra zakózta. Természetesen a szombati egymás elleni évadzáró rangadót nem ez fogja eldöntetni.

Bízunk benne, hogy együttesünk a lehető legjobban használja ki kínálkozó lehetőségeit, míg hátul védőink betonfalat húznak a roppant veszélyes szegedi kontrák elé. A SZEOL SC legeredményesebb játékosa Beretka Péter, a maga 5 találatával. Őt követi Grünwald Attila, Maksimovic Nikola és Mihály Dávid, akik egyaránt 3 gólnál járnak az őszi szezonban.

A november 25-én, 13:00-kor kezdődő PMFC – SZEOL SC rangadóra érvényes belépőket keresse majd a helyszínen a B-közép bejáratánál, a Stadion utcában található 2-es, illetve északon, a Szigeti útnál a 4-es és 5-ös pénztárban. Belépéshez a B-közép szektorba a 3-as, az északi ülő szektorba az 5-ös kaput javasoljuk. Kapunyitás: 12:00-tól. A belépők ára egységesen 500 Forint, ugyanakkor 14 év alatt és 65 éves kor felett ingyenesen tekinthető meg az összecsapás.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram