Kapával, kaszával szerzett erőnlét

dp1

Mint beszámoltunk róla, hatvanhat esztendős korában gyógyíthatatlan betegségben elhunyt idősebb Dárdai Pál, a pécsi és a baranyai labdarúgás legendás alakja. Az alábbi, „Dicsőséges futballpercek II. – avagy portrévázlatok a pécsi labdarúgás fénykorából” című kötetben megjelent írással emlékezünk ikonunkra.

Te jóságos ég! Akik látták futballozni id. Dárdai Pált, tudhatják, mi az a lelkesedés. Azok, akinek megadatott a lehetőség az öreg Dárdait nézni a PMSC színeiben, már szinte biztosan elmúltak negyvenévesek. Hiába, a remek középpályás a hetvenes évek közepétől, jó egy évtizedig számított talán a legnagyobb kedvencnek.

Akadt pár mozdulat, ami annyira jellemző volt Dárdai Pálra, hogy az bevésődött a drukkerek emlékeibe. Még akkor is, ha mozgókép csak kevés maradt fenn abból az időből. Az egyik az lehetett, amikor Pali vitte fel a labdát, de az ellenfél szerelni akarta. Néha persze szabálytalanul, mert jól fedezte a labdát. A karjait előrenyújtotta, mint aki el akar esni. Eddig világos! De aztán ment tovább, passzolt, lőtt, futott. Nem lehetett csak úgy a földre küldeni a nagy harcost.

dp2

A másik az volt, amikor 16-tól jó 25 méterig jutott szabadrúgáshoz az együttes. Általában ketten készülődtek, a roppant technikás Dobány Lajos, meg a szintén remekül célzó, de őserővel rendelkező véméndi legény, a „mi” Palink. Tényleg nem túlzás, a nézők, meg az ellenfelek kapusai lélegzetüket visszafojtva várták a löketet. Ami gyakran talált célba, bármelyik pécsi is ért oda előbb a labdához. Mert ehhez még trükköztek is a fiúk a nekifutásnál. Élmény volt lesni a produkciójukat.

– Falusi gyerekek voltunk a bátyámmal, Lajossal – adott magyarázatot kivételes kondíciójára az egykori remek középpályás – Nem mese, ez, kapálás, kaszálás közben szereztük meg a fizikumunkat.

– Na, de a láberő mitől jött?

– Nem voltak akkor még ilyen erősítőtermek felénk, mint napjainkban. De a padlásra vállon, lábon, létrán hordtuk fel a kukoricát. Attól azért még senki sem gyengült el végzetesen – árulta el nevetve a titkot Pali.

– Korosabb drukkerek emlékezhetnek rá, amikor apja a fiát, ifjabb Dárdait képezte gyerekként. A rendszer működik az unokák esetében is?

– Sűrűn járok az utóbbi időben Berlinbe, Palcsiéknál. Régebben gyakran el szoktunk menni a Hertha edzőközpontjába a három unokával. Ott aztán mehetett az egyéni oktatás. A legnagyobbik, Palkó ellen már nem versenyezhetek, sőt, a kisebbek is a fejemre nőnek, de ez rendjén is van ebben a formában. Becsúszni sem szoktam már, ez egy nyugdíjastól talán nem is gond. Remélem, tudok nekik még fontos dolgokat mutatni, miközben mindannyian a saját korosztályukban edzésben vannak.

dp3

– Játékosként csak majdnem lett válogatott a szívember. Aztán a fiú meg kapitánnyá vált. Nem érkezhetett volna akkoriban egy meghívó a papának?

– Közel voltam a címeres mezhez. Például 1978-ban Kovács Ferenc szövetségi kapitány keretében is benne szerepeltem. De két esetben is sérülés akadályozott meg a bemutatkozásban. Egyszer például Ausztria ellen lépett a gyepre a B-csapatunk, méghozzá vendégségben. Ott belementem egy olyan ütközésbe, amiből vesztesként kerültem ki. Talán, ha kevésbé lettem volna vehemens, nem hibázok. De ez már a múlt! A mostaniak közé viszont sajnos nem férnék be.

– Ezért marad a karosszék, meg az izgalom, a Hertháért!

– Természetesen nagyon szurkolok a berlinieknek. A dolgaikba nem szoktam beleszólni, bár megbeszéljük a szakmai kérdéseket. Ötletem nekem is akad, de a felelősség máson van. Ez nekem így könnyű, a fiamnak persze sokkal nehezebb próbatétel.

Szöveg forrása: Dicsőséges futballpercek II. – avagy portrévázlatok a pécsi labdarúgás fénykorából. Fénykép: Laufer László/Dunántúli Napló

Facebook Comments

OLVASTA MÁR?

IMG_7255

Kettős győzelem a Gyula ellen

Szerdán pótolta be a Grosics Akadémia elleni bajnoki mérkőzését a PMFC U15-ös és U14-es együttese. U15-ös bajnokság, I. osztály, 17. forduló PMFC – Grosics Akadémia ...